Aggasztja az amerikai nagykövetet Lázár János Horthy-kijelentése

David Pressman az országos főrabbi, Frölich Róbert Horthy-val kapcsolatos Facebook-bejegyzését megerősítve szólalt meg az ügyben.

“Horthy Miklós bűnrészes volt a magyarországi zsidó lakosság lemészárlásában a holokauszt idején. Az Egyesült Államokat aggasztja, hogy az Orbán-kormány egy magas rangú tisztviselője közreműködik azokban a törekvésekben, amelyek Horthy brutális örökségének rehabilitálására és népszerűsítésére irányulnak.”

– írta David Pressman amerikai nagykövet azután, hogy Lázár János sokakat megdöbbentő kijelentéseket tett Horty-ról a kormányzó újratemetése kapcsán.

Mint arról a Kibic is beszámolt múlt vasárnap Kenderesen tartották Horthy Miklós újratemetésének 30. évfordulóját, amelyen több más fideszes politikus mellett Lázár János építési és közlekedési miniszter is jelen volt, ahol Lázár a következőket mondta:

“Világosan és egyértelműen kell beszélni: ma, akik itt összejöttünk, azok tisztelik Horthy Miklóst és emlékét, tisztelik Horthy Istvánt és emlékezetét. Azért jöttünk össze hogy fejet hajtsunk és emlékezzünk. Horthy ugyanis ha valami, akkor három dolog: kivételes államfő, igaz magyar hazafi és hős katona.”

Kijelentéseit elítélte többek között Frölich Róbert országos főrabbi.

 

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp