Izraeli fiúkat vádolnak csoportos nemi erőszakkal

A vád szerint hat 19-20 éves izraeli srác erőszakolt meg egy 20 éves nőt Cipruson.

Hat izraeli állampolgárt tartóztattak le Cipruson egy brit turista csoportos megerőszakolásának gyanújával – adta hírül a Jerusalem Post az izraeli külügyminisztérium közlésére hivatkozva. A tárca megerősítette, hogy kapcsolatban áll a gyanúsítottak családjával.

Az AP úgy tudja, hogy az eset az ország egyik népszerű üdülőhelyén, Ayia Napa városában történt egy szállodában, és az áldozat egy 20 éves nő, a feltételezett elkövetők pedig 19-20 évesek. Az ügy éppen aznap robbant ki, amikor Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök nagyszabású diplomáciai látogatásra érkezett Ciprusra.

A Jerusalem Post azt írja, hogy történt már hasonló eset a szigetországban: 2019-ben egy 19 éves brit nő azt állította, hogy tizenkét izraeli tinédzser csoportosan megerőszakolta Ayia Napában. Akkor a nő feljelentést tett a ciprusi rendőrségen, de később visszavonta a vallomását, és hamis vád miatt indult ellene eljárás. 2020-ban négy hónap börtönbüntetésre ítélték, majd az ítéletet 2022-ben hatályon kívül helyezték.

Ugyanakkor Izraelben is volt már hasonló eset, Eilaton. Itt egy 16 éves lányt erőszakolt meg egy csapat fiú.

Elfogták a 16 éves izraeli lányt megerőszakoló összes férfit

Az izraeli rendőrség közleménye szerint felgöngyölítették az ügyet. Az áldozat vallomását hitelesnek találták, amelyet számos bizonyíték támaszt alá.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp