Elítéli a Mazsihisz a radikális közéleti szereplők kitüntetését

A közleményt azután adták ki, hogy augusztus 20. alkalmából kitüntették a Kitörés túra két szervezőjét.

Nem tolerálható azon személyek kitüntetése, akik a gyilkosokat éltették, írja a Mazsihisz közleményében, amit nem sokkal azután adott ki, hogy augusztus 20. alkalmából kitüntették a Kitörés túra két szervezőjét.

Mint írják, aggodalommal figyelik, hogy „miközben Magyarország Kormánya nagy gonddal és meggyőződéssel áll ki a magyar zsidóság mellett, valamint a korábbiakat felülmúlóan jó kapcsolatokat alakított ki Izraellel és a nemzetközi zsidó szervezetekkel, addig egyes kormányzati lépésekben gesztusokat tesz radikálisan gondolkodó, közéleti szereplést is vállaló egyének irányába”.

Ezért a Mazsihisz szükségesnek tartja, hogy

az illetékesek tekintsék át az állami kitüntetési javaslatok eljárásrendjét, hogy olyan személyek ne kapjanak a jövőben magas állami kitüntetést, „akik korábban részt vettek a magyarságot tönkretevő, háborús bűnöket is elkövető német megszálló csapatok dicsőítésében”

„Azon személyek kitüntetése, akik a gyilkosokat éltették, még akkor sem tolerálható, ha egyébként személyi teljesítményük ezt indokolná”, áll a közleményben.

Hozzáteszik, a magyar zsidóság alappal várja el a döntéshozóktól annak megakadályozását, hogy a népirtásban résztvevők dicsőítőit a magyarság példaképeivé emeljék.

Kapcsolódó cikkünk:

Lovagkeresztet kapott a Kitörés túra két szervezője

Lezsák Sándor fideszes parlamenti alelnök veje a túrák egyik szervezője.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp