A tradíciókat őrző zsidók kötnek legritkábban vegyes házasságot

Azonban van, ami még a vegyesházasságnál is jobban fenyegeti a zsidó közösségek jövőjét.

Az Institute for Jewish Policy Research (JPR) jelentése a vegyesházasságok gyakoriságát vizsgálja a globális zsidó népesség több, mint 95%-át lefedő országokban. Ezen túlmenően az adatokat a zsidó termékenységi rátákkal kontextusba helyezi, hogy felmérje a vegyesházasság veszélyét a zsidó közösségek fenntarthatóságára világszerte.

A jelentésből kiderül, hogy a vegyesházasság általános előfordulási aránya világszerte 26%. Azonban éles különbség van Izrael és a diaszpóra között, az előbbinél az arány viszonylag alacsony, 5%, míg az utóbbinál eléri a 42%-ot.

A kutatás szerint a vegyes házasságtól leginkább visszatartó erő a hagyományőrzés. Úgy tűnik, hogy a vallásosság és a zsidó örökséghez való erős kötődés erős visszatartó erővel hat a vegyesházassággal szemben. Ehhez képest kisebb szerepet játszik a megfelelő zsidó partner megtalálásának nehézsége.

Az Egyesült Államokban a szekuláris zsidók közel 70%-a, Európában pedig közel 50%-a nem zsidóval házasodott. A diaszpóra közösségeinek a körében a legmagasabb (Lengyelország) és a legalacsonyabb (Belgium) vegyesházasodási arány Európában található, írja a jpost.com.

A jelentés árnyalt képet fest a vegyesházasságról, jelezve, hogy az nem monolitikus jelenség, jelentősen eltér az egyes régiókban. Bár a vegyesházasságot gyakran a zsidó közösségek jövőjét fenyegető potenciális veszélynek tekintik, a jelentés kiemeli, hogy

az alacsony termékenységi ráta sokkal sürgetőbb kihívást jelent.

 

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp