A zsidó Oppenheimer

Nagy sikerrel fut a mozikban Christopher Nolan Oppenheimer című filmje. Az atombomba atyjaként emlegetett amerikai fizikus, Robert Oppenheimer életét bemutató alkotásnak zsidó vonatkozásaitól nehéz eltekinteni.

„Akárhogy is mondod, tudják, hogy zsidó vagyok”

– szúr oda a filmben Robert Oppenheimer (Cillian Murphy alakításában) a saját nevének kiejtését korrigáló Lewis Straussnak (Robert Downey Jr.), hogy nem számít, német vagy angol kiejtéssel mondják ki a nevét, így is, úgy is zsidó marad. Pedig Oppenheimer sosem akart zsidó lenni, a történelem végül mégis rákényszerítette, hogy az legyen.

Persze nem a judaizmus vallásos értelmében, hiszen már a családja sem kötődött a valláshoz. Német zsidó származású szülei nem jártak zsinagógába, a kis Robertnek nem volt bar-micvója. Tanulni a New York-i Upper West Side-on működő Etikai Kultúra Társaságának Iskolájába küldték, amelyet Felix Adler alapított az etikai kultúra mozgalmán alapuló képzés előmozdítására. A mozgalom mottója a „tettek a hitvallás előtt” volt, a fiatal Oppenheimer pedig érdeklődést tanúsított az egyetemes erkölcsi tanok iránt, és egyben el is elhatárolódott a zsidó hagyományoktól.

Nolan filmjében ez utóbbin leginkább Oppenheimer jó barátja, Isidor Isaac Rabi (David Krumholtz) ütközik meg, amikor 1929-ben először találkoznak egy Zürichbe tartó vonaton, és Oppenheimer azzal dicsekszik, hogy hat hét alatt megtanult hollandul. „Shvitzer” (felvágós), mondja erre jiddisül Rabi, de Oppenheimer csak értetlenül mered rá.

„Hat hét alatt hollandul, és soha nem tanultál jiddisül?” – csodálkozik Rabi, akinek galíciai ortodox zsidó családjában jiddisül beszéltek otthon azután is, hogy az Egyesült Államokba emigráltak. Oppenheimeréknél azonban ez nem volt szokás, ő inkább tanult meg szanszkrit nyelven olvasni, mint héberül. Amikor Rabi meghallotta, hogy Oppenheimer hindu szentírásokat olvas, azon tűnődött, hogy „miért nem a Talmudot?”.

„Oppenheimer zsidó volt, de azt kívánta, bárcsak ne lenne az, és megpróbált úgy tenni, mintha nem lenne az”

– mondta róla később Rabi, hozzátéve, hogy saját felelősségére mondott le saját örökségéről. Rabi szerint Oppenheimer zsidóságának elhanyagolása miatt „soha nem vált integrált személyiséggé”. Úgy látta barátja egész életében depressziós epizódokat élt át, ezt a küzdelmet pedig zsidósága megtagadásának tulajdonította. Rabi úgy vélte, az, hogy Oppenheimer nem volt hajlandó elismerni zsidóságát, elszigeteltséghez és identitászavarokhoz vezetett.

Oppenheimer gyakran úgy tett, mintha a körülötte lévő antiszemitizmus nem létezne, és mintha immunis lenne az ilyen sérelmekre, úgy utasította el az őt mind tudományos, mind szakmai téren ért diszkriminációt. Hajlamos volt figyelmen kívül hagyni a zsidó kollégáival szembeni sérelmeket is. Azt sem zavarta, amikor megpróbált állást biztosítani kollégája, Robert Serber (Michael Angarano) számára a Berkeleyben, de Raymond Birge tanszékvezető azzal utasította el, hogy „egy zsidó is elég a tanszéken”. Oppenheimer később Serbert bevette az atombomba kifejlesztése érdekében létrejött Manhattan-tervbe, aminek vezetője volt.

A nácik hatalomra jutását azonban már Oppenheimer sem tudta ignorálni. „Folyamatos, parázsló dühöt éreztem a zsidókkal való németországi bánásmód miatt. Voltak ott rokonaim, és segítettem a kiszabadításukban” – mondta egy későbbi interjúban. 1934-36 között Oppenheimer a tanításért kapott fizetésének három százalékát a náci Németországból menekülő zsidó fizikusok támogatására ajánlotta fel. Oppenheimert sokkolták Bernard Peters lengyel származású fizikus történetei, akit 1933-ban Dachauba internáltak.

A film egyik jelenetében oda is veti a kételkedő Ernest Lawrence-nek (Josh Hartnett), tudja, mi forog kockán, ha a náciknak atombombájuk lesz: „Nem a te népedet viszik táborokba”.

Ezzel együtt Oppenheimer azt is meglátta, hogy mi az egyetlen reményük, hogy ne a nácik legyenek az elsők: az antiszemitizmus, hangzik el a filmben. A nácik a modern elméleti fizikát, a kvantummechanikát és a relativitás elméletet „zsidó tudományként” tartották számon. Még az olyan, egyébként nem zsidó német tudósokat is, mint Werner Heisenberg (Matthias Schweighöfer) támadtak azért, mert ebben a tudományágban tevékenykednek, és „fehér zsidónak” nevezték őket. Amikor persze a náci atomprogramot kellett irányítani, már nem voltak annyira finnyásak kinevezni Heisenberget a projekt élére.

A zsidó tudósokat már 1933-ban elüldözték az egyetemekről, a „nagy tisztogatás” néven elhíresült tömeges felmondás a fizikusokat sem kímélte. A Göttingeni Egyetemről, ahol Oppenheimer a doktori fokozatát szerezte hat zsidó professzort, köztük Max Bornt bocsátották el. A nácik miatt Németországot elhagyó zsidó tudósok közül sokan végül a Manhattan-tervnél kötöttek ki. Köztük több magyar, így Neumann János, Wigner Jenő, Szilárd Leó (Haumann Máté) és Teller Ede (Benny Safdie), aki elmondása szerint nagyon rákészült Teller magyar akcentusára, de a filmben ez sajnos mégsem jött össze neki).

Teller személyének Nolan filmjében kiemelt szerep jut, bár nem igazán pozitív figuraként jelenik meg. Teller ugyanis Oppenheimer ellen vallott 1954-ben, ami hozzájárulhatott ahhoz, hogy a Lewis Strauss bizottsági elnök által gründolt vizsgálóbizottság kizárja a Manhattan-terv volt vezetőjét az Egyesült Államok Atomenergia Bizottság tanácsadó testületéből.

Oppenheimer, aki még iskolás korában szívta magába az etikai kultúra mozgalmának tanításait a két atombomba ledobása után már nem támogatta a hidrogénbomba fejlesztését. Teller viszont aktívan részt vett ennek a kutatásában, de Oppenheimer elleni vallomását az is befolyásolhatta, hogy Magyarországon maradt családja megszenvedte a holokauszt, majd a kommunista diktatúra borzalmait. Később, időskorában már úgy nyilatkozott, hogy megbánta vallomását.

Oppenheimert 1963-ban részlegesen rehabilitálták, Lyndon B. Johnson amerikai elnök személyesen adta át neki az Enrico Fermi-díjat és a vele járó 50 ezer dolláros csekket. Biztonsági jogosultságait azonban soha nem kapta vissza, politikai kirekesztettsége alig csökkent, megalázott és mellőzött emberként halt meg 1967-ben, gégerákban. 2022-ben végül Jennifer Granholm energiaügyi miniszter megsemmisítette az 1954-es elítélő határozatot, ezzel teljesen rehabilitálva Oppenheimert.