Három év után jött rá az izraeli nő a katona férjével kapcsolatos igazságra

A férj 70 napos tartalékos szolgálaton volt már évek óta.

A harmincas éveiben járó fiatal pár, Izrael északi részén lakott, kényelmesen éltek, két gyermekükkel együtt. A kapcsolatuk idilli volt, még azzal együtt is, hogy a férj évente nagyjából 70 napot volt tartalékos katonaként szolgálatban.

“Olyan egységben vagyok, hogy időnként felhívnak, amikor szükségük van rám. Néha az éjszakát az egységben kell töltenem, néha egy-két napot egymás után” – mondta a férj a feleségének, és ő el is fogadta ezt a helyzetet.

Egészen addig, amíg egy barátnője fel nem tette neki a kérdést: “Ki teljesít évente 60-70 napot az IDF tartalékos szolgálatában? Nem gondoltál rá, hogy utána nézz ennek?”

A feleség ezen elgondolkodott, és úgy döntött, magánnyomozót fogad, hogy kiderítse az igazságot. A férje havonta 5-6 napot távol volt, és előfordult, hogy az éjszakát sem otthon töltötte, írja a jpost.com.

A nyomozó egy héten belül feltárta a megdöbbentő igazságot. A férj nem vett részt katonai feladatokban. Ehelyett kettős életet élt, házasságon kívüli viszonyba keveredett egy másik nővel.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp