A holokauszt-túlélő TikTok-sztár unokája Magyarországra látogatott

Lily Ebert unokája egy régi, családi szent könyv miatt utazott az országba, és megdöbbentő élmény érte a nagymamája szülővárosában.
A 97 éves Lily Ebert 2021-ben vált ismertté, amikor az unokája segítségével a TikTok-on kezdett el kommunikálni. Azóta már könyve is megjelent, amely magyarul is olvasható Lily fogadalma címen.

Lily Ebert Bonyhádon született, ma Nagy-Britanniában él és 34 unokája van. Most a 19 éves Dov Forman nevű unokája – akivel együtt építette meg TikTok oldalát is – Magyarországra utazott, hogy magához vegyen egy Bibliát, amely a nagymamája bátyjáé volt. A fiú elvitte a nagymamájának a könyvet, aki épp kórházban lábadozott egy műtét után.
Lily bátyját, Bélát 13 éves korában Auschwitzban megölték, és azt mondta, hogy a Biblia „az egyetlen kapcsolatunk Béla létezéséhez”. A könyvben szerepel a bátyja aláírása, írja a The Jewish News.

Dov Forman és Lily Ebert

A németek 1944 márciusától megszállták Magyarországot, és a családot még az év nyarán deportálták szülővárosukból, Bonyhádról.

Forman most ellátogatott Bonyhádra is, ahol 1941-ben még a zsidók tették ki a lakosság 14%-át. Most a fiú egy üres zsinagógában imádkozott, ami Forman szerint „a jelenvalóvá teszi a holokauszt nyomasztó emlékét”.

Forman a közösségi médiát használta dédnagyanyja történetének terjesztésére, és ezen a héten a Twitteren tett közzé fotókat a látogatásáról, leírva egy várost, amely “egykor élénk volt a zsidó élettől”. 1941-ben a zsidók a lakosság 14 százalékát tették ki.

Lily Ebert magyar állami kitüntetést kapott 2022-ben Áder János köztársasági elnöktől. A múlt héten került kórházba, a hírek szerint a műtét jól sikerült.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp