Utoljára 2013 nyarán, a Balatonon léptek fel együtt.
„Nem tudok szabadulni attól az érzéstől, hogy tudtunkon kívül Balatonon, Alsóörsön adtuk az utolsó LGT-koncertet. Nem tudtuk, hogy nem lesz több” – mondta Presser Gábor.
Somló Tamás akkor már beteg volt, de még mindenki reménykedett a felépülésében. Vastagbéldaganatot diagnosztizáltak nála, de később úgy nézett ki, hogy felépül. Végül 2016-ban halt meg, és már nem volt több közös LGT fellépés.

A 2013-as Balaton-parti koncert teltházas volt, mindenhol rengeteg ember. Egyszer csak a vízen, felkör alakban különleges fényeket vettek észre a zenészek. Nem tudták, mi lehet az, olyan volt, mintha UFÓt láttak volna.
A koncert után kiderül, hogy rengeteg vitorlás érkezett, hogy a vízről nézzék a zenekart, és a kikötőmester félkör alakban állította be őket.
“Ahogy a víz imbolygott, azok a fények is imbolyogtak, és nagyon jól nézett ki” – mesélte Presser Gábor.
Kapcsolódó cikkünk:
Meghalt Somló Tamás
68 évesen, hosszan tartó betegség után meghalt Somló Tamás énekes, zeneszerző. Legnagyobb sikerei az LGT-hez kötődnek, de korábban az Omega együttes tagja is volt, később szólólemezeket adott ki. D…
-
Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!