Janikovszky Éva zseniális író és megbízható pártkáder volt

20 éve halt meg az egyik legnépszerűbb magyar gyerekírónk.

Kucses Éva Etelka Nanetta néven született zsidó polgári családba 1926-ban, Kucses Pál műszaki kereskedő és Bartos Júlia Lili gyermekeként. A szülei 7 éves korában elváltak. Nevelőapja Donászy Kálmán, újságíró, költő volt, neki köszönheti első irodalmi élményeit.

Janikovszky Éva zsidó származása ellenére a szegedi M. Kir. Állami Árpádházi Szent Erzsébet Leánygimnáziumban tanult, már diákkorában részt vett baloldali tüntetéseken, és a kommunista mozgalom szegedi egyetemi szervezői között volt.

1945-ben 19 évesen – valószínűleg a zsidótörvények alóli mentesülés miatt – házasságot kötött Fábián Ferenc szegedi újságíróval. Janikovszky Éva anyjával együtt végül megúszta a deportálást, nagyszüleit viszont koncentrációs táborba vitték, akik végül életben maradtak.

Egyetemistaként megismerkedett Janikovszky Bélával, a szegedi ÁVH parancsnokával, akihez később feleségül is ment, előző férjétől elvált. Janikovszky Bélát Budapestre helyezték – az ÁVH magas rangú tisztje lett, aki a Rajk-perben a kihallgatások és a kínzások egyik vezetője volt. Janikovszky Éva is a kommunista párt biztos káderének számított a háború utáni kommunista tevékenységének köszönhetően.

Janikovszky Éva fiával, Jánossal

Írói tevékenysége mellett magas pozíciókban dolgozott. A Móra Kiadó főszerkesztője volt 1964-87-ig, amikor nyugdíjba vonult.

1960-ban, Szalmaláng című regényén szerepelt először a Janikovszky Éva név, korábban Kispál Éva néven publikált. A 60-as évek végére lett országszerte ismert. Hangja, ábrázolásmódja, világa összetéveszthetetlen másokéval. Kimeríthetetlen témája a felnőtt-gyerek kapcsolat, a mindennapi élet – sajátosan mindennapi élményeivel és konfliktusaival.

1973-tól számos díjat kapott, és végül 2003-ban Kossuth-díjjal jutalmazták. Ebben az évben halt meg, 77 évesen, július 14-én.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp