Zsidó szervezetek állnak ki a homofóbia ellen

A felvonulásra és az azt megelőző készülődésre mindenkit várnak július 15-én 12 órakor.

A kezdeményezésben részt vesz Az Élet Menete Alapítvány, a Bét Orim, a Centropa Alapítvány, a Gólem Színház, a Hanoar Hatzioni Hungary, a Haver Informális Zsidó Oktatási Alapítvány, Izrael Állam Nagykövetsége, a JDC, a Limmud Magyarország, a Marom Budapest, a Magyarországi Zsidó Szociális Segély Alapítvány, a Magyarországi Cionista Szövetség, a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület, a Mozaik Zsidó Közösségi Hub, a Mózes Ház, a Hasomer Hacair Magyarország és a Szim Salom Hitközség.

“Mi itt a Bálint Házban mindig arra törekszünk, hogy egy nyitott, befogadó közösséget és otthont hozzunk létre, ami egy szolidáris magyar társadalom felépítéséhez is hozzájárul. És mivel a magyar zsidóság egy bővülő és sokszínű közösség, nem kérdés, hogy együtt állunk ki a kirekesztés és a homofóbia ellen” – mondta el Kenesei Marcell, a Bálint Ház igazgatója.

De nemcsak a felvonulás az egyetlen eseményük. Aznap, azaz július 15. délelőtt LMBTQ+ istentiszteletet tartanak a Szim Salom egyházzal a Bálint Ház épületében. Június és júliusban pedig több érzékenyítő és ismeretterjesztő beszélgetést szerveztek és fogadtak be partnerszervezeteikkel.

A felvonulásra és az azt megelőző készülődésre mindenkit várnak, aki egy nagy csapattal együtt, jó hangulatban szeretne felvonulni – a résztvevők ajándékokat is kapnak! A felkészülés július 15-én szombaton 11:30-kor kezdődik a Bálint Házban, a menetre pedig a találkozó 14.15-kor kor lesz a Műcsarnok előtt.

A programsorozatot a Holland Nagykövetség támogatja.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp