Zsidó hitre tért Spielberg alapítványának egykori keresztény vezetője

Stephen Smith a világ zsidóságának egyik legnagyobb szövetségese. Azt mondja, most nagyobb biztonságban érzi magát, mint amikor még nem volt zsidó, mert a betéréssel valami nála nagyobb részévé vált.

Stephen Smith a világ zsidóságának egyik legnagyobb szövetségese volt az elmúlt 30 évben, hívő keresztényként nőtt fel. Ő az egyik alapítója az angliai Nemzeti Holokauszt Központnak és Múzeumnak, amely az egyetlen ilyen jellegű hely az országban.

A tudósként, teológusként és a zsidó közösség elkötelezett támogatójaként nemzetközileg is megbecsült Smith 1995-től vezette a központot, majd 2009-be Los Angelesbe költözött, hogy Stephen Spielberg Shoah Alapítványát irányítsa.

2021-ben lemondott a tisztségéről, majd ellátogatott Izraelbe. A Siratófalnál döntötte el, hogy megcsinálja a betérést a zsidóságba. Felesége, Heather Maio-Smith zsidó származású. Saját bevallása szerint utazása küldetés és elhívás is volt. Smith konzervatív közösségben végezte a betérési folyamatot.

“Valójában mindig is nagyra értékeltem a zsidó történelmet és kultúrát, nem a halál és a tömeggyilkosság szemüvegén keresztül nézem ezt a közösséget” – vallotta be.

Azt mondja, most nagyobb biztonságban érzi magát, mint amikor még nem volt zsidó, „ami furcsa lehet a legtöbb zsidó ember számára, mert mindenki annyira fél az antiszemitizmustól”.

Smith azt mondta a Jewish Newsnak, hogy már nem érzi magát egyedül.

„A részének érzem magam valami nálam nagyobbnak, és ettől biztonságban érzem magam. És ezt a zsidó embereknek tudniuk kell. Hogy biztonságban vannak, mert ott vannak egymásnak. A betérésemmel szeretném emlékeztetni a zsidókat, hogy milyen különleges zsidónak lenni.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp