70 milliós állami támogatást kapott a szélsőjobboldali Kitörés túra szervezője

„Bakancsos turistaházat” terveznek fejleszteni belőle.

70 millió forintos vissza nem térítendő turisztikai támogatást kapott a Kisfaludy Program keretében a Hazajáró Honismereti és Turista Egylet, amely a Kitörés túrákat szervezi, írta meg a 24.hu. A lap azt is megtudta, hogy a Hazajáró Honismereti és Turista Egylet a 70 milliós támogatást egy „bakancsos turistaház” felépítéséhez kapta.

Horogkeresztes zászló a Kitörés túrán (Fotó: Index)

Az egyesület vezetője Kenyeres Oszkár, képviseleti joga van még Schödl Dávidnak és Moys Zoltánnak, aki Lezsák Sándornak, az Országgyűlés kormánypárti alelnökének a veje. A 24.hu emlékeztet arra is, hogy 2014-ben Moys cége, a Dextramedia Kft. az MTVA egyik, több százmillió forintért foglalkoztatott beszállítója lett 2010 után. A cég 2011-ben 4,7 millió forintért szerződött a Jobbik frakciójával, a párthoz kötődő szélsőjobboldali szervezetek és politikusok doménjeit is kezelte, illetve az N1TV számára is gyártott anyagokat, például azt az elhíresült összeállítást, amely pozitív hangvételben emlékezett meg Adolf Hitler születésnapjáról.

Az állam is támogatta a Kitörés emléktúrákat

A rendőrség a múlt szombati az újnyilas megemlékezést ugyan próbálta betiltani, de a szintén aznap tartott Kitörés-túra leállítása fel sem merült. Az atlatszo.hu elemzése szerint itt kevéssé állami…

Az Átlátszó 2020-as cikke szerint a Kitörés túrát szervező egyesület a 2018-as beszámolója szerint működési támogatást kapott az Emberi Erőforrások Minisztériumától.

Az 1945. február 11-i kitörés a második világháború tragikus és máig ellentmondásos eseménye, amelyben öt nap alatt több mint húszezer német és magyar katona esett el, a szovjet ostromgyűrűn csak néhány százan jutottak át. Budapest ostromának emlékezetét évtizedek óta a szélsőjobboldal narratívája határozza meg, amibe az is belefér, hogy a résztvevők náci horogkeresztes zászlóval vonulnak a budai hegyekben.

Horogkeresztes zászlóval vonultak német neonácik a budai hegyekben

A „becsület napján” több országból is érkeztek neonáci csoportok Budapestre, hogy a német és magyar katonák 1945-ös kitörésére emlékezzenek. Zsidó szervezetek pedig az ellen tiltakoztak, hogy a neo…

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp