A Mazsihisz új elnöke az első magyar űrhajós orvosa volt

Grósz Andor teljes családját elpusztították a holokausztban, kivéve az apját, így tudott ő és a húga megszületni. Szülővárosában, Győrben idézte fel az életét a holokauszt helyi áldozatainak emlékezete kapcsán.

Grósz Andor Győrben született és ott is nőtt fel, a Virágpiacnál lévő lakásukat a nagyapja építtette, és máig megtartották a húgával együtt. A felmenőit a városból vitték el a holokauszt idején,

“Egyedül az apám jött vissza az úrkúti munkaszolgálatos táborból, így tudtam megszületni a húgommal együtt. Nagyon szép gyerekkorom volt. A Rába-parti Péterfy-iskolába jártam, majd a Révai Miklós Gimnáziumba” – mondta a kisalfold.hu-nak adott interjúban.

Grósz Andor kiemelte, fontos, hogy a fiatalok megismerjék a vészkorszak történelmét, de emellett meg kell ismertetni őket az együtt megélt közös múlttal, a pusztulás mellett szükséges felmutatni az életet.

Grósz Andor

1970-ben érettségizett, majd felvették a világ egyik legjobb katonaorvosi egyetemére. A Szentpétervári Katonaorvosi Akadémia Általános Orvostudományi Karának repülőorvostan szakán végzett ahol több Nobel-díjas tudós is tanított. Hazatérve végigjártaa a katonaorvosi pálya minden lépcsőjét, majd a Kecskeméti Repülőkórház főigazgatója, később a budapesti Honvédkórház főigazgatója lett. A Magyar Honvédség egészségügyi főnökeként ment nyugdíjba tíz évvel ezelőtt, de azóta is aktív.

“Lehetőségem nyílt arra, hogy a Szegedi Tudományegyetemen egy repülő- és űrorvosi tanszéket hozzak létre. Európában három ilyen van: Szentpéterváron, Szegeden és Londonban” – mondta.

Hosszú évekig volt az egyik orvosa az első kiképzett űrhajósoknak, Farkas Bertalannak és Magyari Bélának. A második magyar űrhajós kiválasztásának első részében tevékenyen részt vett. Elmondta, hogy függ a nemzetközi helyzettől, az ország anyagi lehetőségétől, az űrállomás és az űrhajók állapotától, hogy a jelölt kijut-e az űrbe.

“A Nemzetközi Űrállomás szavatossága még néhány évig tart, de utána új űrállomást kell építeni. Remélem, lesz második magyar űrhajós” – mondta a Mazsihisz elnöke.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp