Földrengés túlélői után kutató magyar fiatal kapta a Raoul Wallenberg szellemisége inspirálta díjat

Hat további fiatal pedig Emberség-díjban részesült, köztük a Scheiber Sándor Iskola egyik diákja.

A Raoul Wallenberg Emberség Háza Egyesület múlt hét pénteken adta át az Emberség-díjat Budapesten, amelyet azok a fiatalok kaptak meg, akiket a svéd Raoul Wallenberg Academy által meghirdetett Young Courage (Fiatal Kurázsi)-díjra jelöltek, de munkájuk elsődlegesen az emberségről, a jótékonyságról szól, olvasható a szervezet közleményében.

A 2023-as díjazottak (Fotó: Facebook)

Emberség-díjat kapott 2023-ban hat 12-20 év közötti fiatal, köztük Dankó Noam, a Scheiber Sándor Iskola tanulója. A díjak átadására Svédország nagykövetének budapesti rezidenciáján került sor.

A Young Courage-díjat idén Magyarországról a 20 éves Mező Marcell kapta meg, amelyet Stockholmban fog átvenni vesz át. A jászberényi Mező Marcell a díjat azzal érdemelte ki, hogy a legfiatalabb magyar mentőként kutatott kutyájával a törökországi földrengés túlélői után.

A svéd Raoul Wallenberg Akadémia 2015-ben hozta létre a Young Courage-díjat olyan fiatalok számára, akik valamilyen egyedi cselekedetük vagy rendszeres tevékenységük által civil kurázsiról tettek tanúbizonyságot.

A korábbi díjazottak:

Magyar fiatalok viszik tovább Raoul Wallenberg örökségét

A több ezer zsidó életét megmentő Raoul Wallenberg szellemisége inspirálta azt a Ungt Kurage (Fiatal Kurázsi) elnevezésű svéd díjat, amelyet most először magyar fiatalok is megkaptak.

Két soméros fiatal kapta idén a Raoul Wallenberg szellemisége inspirálta svéd díjat

Markovics Anna és Dombi Miksa zsidó közösségeknek segítettek a háború sújtotta Ukrajnában.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp