Készen áll a nemzetközi megmérettetésre az izraeli szakállválogatott

„A szakállnövesztés az egyik legférfiasabb és legizraelibb dolog, ami létezik” – vallják a Szakáll- és Bajusz Világbajnokságra készülő izraeli csapat tagjai.

„Vannak emberek, akik sportolnak, vannak emberek, akiknek kerékpárjuk van, vannak emberek, akik hobbiból szakállat növesztenek, és ebben akarnak a világ legjobbjai lenni”

– jelenti ki „Szakállas” Gilad, az izraeli szakállas csapat kapitánya. Bár a szakáll- és bajusz-világbajnokságon indulók esetében az arcszőrzet növesztése már nem csak hobbi.

Az izraeli szakállválogatott (Fotó: Ynet)

Ezen a hétvégén rendezik meg Németországban a Szakáll- és Bajusz Világbajnokságot (WBMC), és Izrael nemzeti szakállas csapata – amely az izraeli 972Beards közösség 12 képviselőjéből áll – már a helyszínen tartózkodik, és készen áll arra, hogy különböző kategóriákban megmérkőzzön a világ minden tájáról érkező csapatokkal. Hosszú felkészülés után remélik, hogy győztesen kerülnek ki a versenyből, olvasható a Ynet riportjában.

Az izraeli szakállcsapat élén áll Gilad, aki a szakáll iránti szenvedélyét hivatássá tette. Nem ez az első világbajnoksága. 2019-ben részt vett az előző, Belgiumban megrendezett versenyen, és kilencedik lett a természetes teljes szakáll stilizált bajusszal kategóriában.

Gilad mellett a szakállas közösség vezetői közé tartozik Bar Pinto, a csapat szóvivője, aki először indul a versenyen, valamint Tal Johnson, a csapat fodrásza, aki az arcszőrzet kialakításáért felel. A közösség, amelynek logóján Herzl Tivadar látható mintegy 4300 tagból áll, közülük választották ki a 12 fős csapatot.

„A szakállnövesztés az egyik legférfiasabb és legizraelibb dolog, ami létezik, és a világbajnokság több száz szakállas férfit hoz össze, akik egyetlen hatalmas és rangos eseményen versenyeznek. A mi csapatunkban nagyon komolyan vesszük ezt, és képviselni fogjuk Izraelt Németországban”

– nyilatkozta Gilad.

„A bajnokságra való felkészülés részeként mi, mint csapat, edzéseken is részt veszünk, hogy pontosan megértsük, mi fog ott történni, és hogyan kell felkészülni” – tette hozzá a csapatkapitány.

Az izraeli csapat 12 szakállas férfiból áll, akik az ország minden tájáról érkeztek. Van egy globális szervezet, a Szakáll és Bajusz Világszövetség, amely a szakállakkal kapcsolatos minden szempontot meghatároz. Ez a szervezet hivatalos klubként ismeri el az izraeli közösséget, így tagjai elindulhatnak a világverseny.

Magán a versenyen mindenki a saját kategóriájában kiáll a színpadra, végigsétál a kifutón, a zsűri pedig ellenőrzi a szakállakat, hogy megfelelnek-e a kategóriának, illetve a szakáll szépségét is megvizsgálja. Ezután kiosztják a pontszámot.

„Ez egy szépségverseny minden szempontból”

– mondják az izraeli csapat tagjai.

A válogatott egyik tagja, Tomer Gol birtokolja a Leghosszabb szakáll Izraelben címet, szakállának hossza 55-60 cm (attól függően, hogy melyik szőrszálat mérik) és megpróbálja elnyerni a világbajnoki címet is ebben a kategóriában.

Gilad szerint

„a nők általában, különösen Izraelben, imádják a szakállat”.

„A kérdés az, hogy milyen hosszú és milyen szakállat. Vannak, akiknek a partnere azt akarja, hogy növesszék meg a szakállukat, és vannak, akiknek a partnere azt akarja, hogy borotválják le a szakállukat. Ez egy nagyon érzékeny téma” – magyarázza az izraeli csapat kapitánya.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp