A film Izraelben is forgott, és a tervek szerint 2024 tavaszán lesz látható.
A napokban véget ért Breier Ádám első egész estés filmje, a Lefkovicsék gyászolnak forgatása. A Szabó Kimmel Tamás és Bezerédi Zoltán főszereplésével, a Filmintézet Inkubátor Programjának támogatásával készülő film a tervek szerint 2024 tavaszán lesz látható a Mozinet forgalmazásában.
A cselekmény szerint Lefkovics Tamás, a nagyszívű, de konok bokszedző (Bezerédi Zoltán) viszonya annyira megromlott a fiával, Ivánnal (Szabó Kimmel Tamás), hogy évek óta nem beszélnek egymással. Tamás feleségének váratlan halálakor az időközben Izraelben vallásossá vált Iván úgy dönt, hogy egy hétre beköltözve Tamás lakásába a zsidó hagyományoknak megfelelően egy hetes gyászt, shivát ül. A két férfi esélyt kap, hogy az együtt töltött, kalandokkal és konfliktusokkal teli hét során, szembenézve saját és egymás hibáival talán kibéküljenek, írja a magyar.film.hu.
„Nagyon izgalmas volt számomra látni a színészek átalakulását a karaktereikké, és azt, ahogy
Breier Ádám rendező az univerzális történet köré felépítette a zsidó vallási rituálék és a magyar hétköznapok keresztmetszetének egyedi világát.
https://www.youtube.com/watch?v=M3YbVy08_SM
Szabó Kimmel Tamás elsőre szinte felismerhetetlen az ortodox zsidó „tékozló fiú” szerepében, Bezerédi Zoltán pedig hitelesen hozza a mindenben kételkedő, házsártos, egyszerre kiábrándult és mégis ambíciókkal fűtött idősödő bokszedzőt.” – mesélte Felszeghy Ádám producer, akinek korábbi munkái többek között a Szarajevóban és Tallinnban is bemutatott Affrikáta, és a jelenleg a hazai mozikban látható Első kettő.
Iván feleségét Tamar Amit Joseph izraeli színésznő játssza, akit a hazai nézők A másik út (Unortodox) Netflix-sorozatból ismerhetnek – a vele forgatott részeket autentikus környezetben, Izraelben vették fel az alkotók.
Tamar Amit
Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!
A Kibic Magazin a felhasználói élmény fokozása érdekében sütiket alkalmaz. A honlapunk használatával tájékoztatónkat tudomásul veszed. ElfogadomBővebben
Privacy & Cookies Policy
Privacy Overview
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.