Emberi jogi képzési központ létesül Hitler szülőházában

Az épület egy rendőrösnek is helyet fog adni.

Ausztria bejelentette, hogy egy rendőrőrsnek is helyet adó emberi jogi képzési központ létesül Adolf Hitler náci diktátor Braunau am Innben található szülőházában. A német határ közelében fekvő, elegáns, XVII. századi épületet 2016-ban vásárolta fel az osztrák kormány hosszas jogi huzavonát követő kényszervásárlási végzéssel.

Hitler szülőháza (Fotó: Thomas Ledl / Wikimedia Commons)

Hitler a ház legfelső szintjén született egy bérelt szobában 1889-ben.

Az épületet egy rendőrőrsnek is helyet adó képzési központtá alakítanák át. Ennek költségei a várakozások szerint mintegy húszmillió euróra rúgnak. A munkálatok ősszel fognak megkezdődni – tájékoztattak a helyi hatóságok.

A döntést – amelyet szakértői bizottsággal folytatott konzultáció előzött meg – vegyes érzelmekkel fogadták Ausztriában. A bizottság kizárta az épület lerombolását, ahogy azt is, hogy emlékházzá alakítsák át.

Egy friss közvélemény-kutatás szerint az osztrákok többsége ellenezte, hogy rendőrőrs létesüljön a házban. A megkérdezettek 53 százaléka szerint a nemzetiszocializmus, az antifasizmus, a tolerancia és a béke témáival foglalkozó múzeumot kellene létrehozni az épületben. 20 százalék támogatta a ház lerombolását, és mindössze 6 százalék foglalt állást amellett, hogy a hatóságok vegyék használatba az épületet.

A lebontást azzal az indokkal zárták ki, hogy negatív nemzetközi visszhangot váltana ki, és úgy értelmeznék, hogy Ausztria tagadja a náci múltat. A hatóságok attól is tartottak, hogy ha az épület nyilvános találkozóhely lesz, akkor fennáll a veszélye annak, hogy a szélsőjobboldal zarándokhelyévé válik.

Náci-mentessé teszik Hitler szülőházát

Adolf Hitler szülőháza Braunau am Inn-ben áll, amelyen a nácik korábban bizonyos átalakításokat hajtottak végre. Most a hatóságok semlegesíteni akarják az épületet, hogy minél kevésbé legyen ez vonzó gyülekezőhely a neonácik számára. Építészetileg veszik elejét annak, hogy az épületnél neonácik gyülekezhessenek.

A ház 2011 óta üresen áll. Utolsó tulajdonosát bírósági végzéssel kilakoltatták, miután a hatóságoknak nem sikerült megegyezniük vele. Később több mint 800 ezer eurót kapott kárpótlásul.

A tervek szerint az átalakított épület 2026-ban nyílik meg. A ház előtt álló emlékkő – amelyen „A békéért, a szabadságért és a demokráciáért – soha többé fasizmus – milliók halálára emlékezve” felirat szerepel – a helyén marad.

Bár Hitler csak néhány hónapig lakott az épületben, a náci korszakban zarándokhellyé vált, és számos turistát vonzott a városba. A háború után bedeszkázták. A későbbi kormányok jelentős erőfeszítést tettek azért, hogy megakadályozzák, hogy a ház szélsőjobboldali turistalátványossággá váljon.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp