Grósz Andor: „El fogunk fogyni, ha folytatódik ez az erodálódás”

A Mazsihisz új elnöke látogatott el a civil szervezeteket tömörítő Zsidó Közösségi Fórum Szövetség májusi találkozójára, és beszélt a civilekkel, a kultúrával, oktatással és a Mazsihisszel kapcsolatos terveiről.

„Nem készültem elnöknek” – mondta a beszélgetés elején Grósz Andor, aki eredetileg katonaorvosként dolgozott, emellett pedig   a Kecskeméti Zsidó Hitközség és a Páva utcai Holokauszt Emlékközpontot fenntartó közalapítvány (HDKE) elnökeként dolgozik régóta.

Megválasztásakor hangsúlyozta, és ezen a találkozón is kiemelte, hogy nyugalmat és békét szeretne a zsidóságon és a neológián belül is.

Katonaorvosi múltjából nem a katonaságra jellemző rendpártiságot tartja fontosnak, hanem azt, hogy az orvos empátiával fordul a betege felé, így kíván ő is zsidó közösség felé fordulni.

Egyházi jelleg erősítése a Mazsihiszen belül

Grósz Andor elmondta, mind a MAIOH-hal, mind az EMIH-hel békére, jó kapcsolatra törekszik mindaddig, amíg ez a kölcsönös tiszteleten alapul, de mindenekelőtt a Síp utca integritásának a védelme és a Mazsihiszen belül béke megteremtése a célja. Kiemelte, hogy a Rabbitestületen belüli feszültségeket is rendezni kell, ami elsősorban a vallási vezetés dolga, és csak végső esetben kell ebbe a világi vezetésnek beleszólnia.

Grósz Andor szerint lényeges, hogy erősödjön a Mazsihisz egyházi jellege. „Az utóbbi években máshová, például politikai kérdésekre, csúszott át a hangsúly” – jelentette ki.

Vidéki zsidóság, civil, oktatási és kulturális intézmények erősítése

Mivel maga is vidéki hitközség elöljárója, ezért pontosan látja a vidéki zsidóság helyzetét, és létre szeretni hozni a Mazsihiszen belül egy osztályt, amely kifejezetten a vidéki zsidóság ügyeivel foglalkozik majd.

Fontosnak tartja, hogy meg tudja szólítani a hitközség a fiatalokat, ehhez viszont szükség van izgalmas kulturális kínálatra. „Nem szégyen mástól tanulni, el kell ismerni, ha más valamit jól csinál” – utalt az elnök az EMIH programjaira. Szerinte bővíteni kell a fiatalok számára kínált eseményeket, ezért is kíván a Mazsihisz elnökeként az eddigieknél sokkal nagyobb figyelmet fordítani a zsidó civil szervezetek helyzetére, amelyek képesek elérni a fiatalokat és a világi zsidóságot.

Grósz Andor a találkozón kijelentette, hogy a kultúra, a civilek és az oktatás számára is létre kíván hozni egy külön osztályt a vidéki zsidósággal foglalkozó részleg mellett.

„Nem forradalmat szeretnék, hanem építkezést” – jelentette ki Grósz Andor, aki felhívta a figyelmet arra is, hogy a Mazsihisz oktatási intézményei siralmas állapotban vannak, külön

kiemelte az ORZSE nehéz helyzetét, miközben szerinte a Rabbiképzőnek kellene a neológia zászlóshajójának lenni.

„Nem szabad hagyni, hogy ez az erodálódás folytatódjon, el fogunk fogyni” – tette hozzá, és kijelentette, hogy a Mazsihisz Szeretetkórház felújítását is be kívánja fejezni a magyar kormány segítségével.

Rádi Angéla, Grósz Andor, Borgula András

Civilek is kapjanak helyet a MAZSÖK kuratóriumban

Borgula András, a ZSKF elnöke üdvözölte Grósz Andor felvetéseit – bár szerinte az EMIH inkább csak lemásolta azokat a projekteket, amiket a zsidó civil szervezetek már kitatáltak. Ugyanakkor

kiemelte, hogy a civilek és a Mazsihisz sikeres együttműködéséhez rendkívül fontos lenne egy közös civil stratégia, valamint egy átlátható támogatási rendszer kidolgozása.

Hangsúlyozta, hogy jelenleg a szervezetek működése a legnagyobb probléma, miközben a pályázati rendszer olyan, hogy főként csak új projektekre lehet támogatást kapni, ha egyáltalán vannak pályázatok.

Gordon Gábor, az Élet Menete Alapítvány vezetője hozzátette azt is, hogy a civilek igyekezete ellenére sem sikerült szorosabb kapcsolatot kialakítani a Mazsihisszel, és kérte Grósz Andor támogatását abban, hogy a MAZSÖK kuratóriumában is legalább egy képviselője legyen a civileket tömörítő Zsidó Közösségi Fórum Szövetségnek.

Grósz Andor egyetértett azzal, hogy a MAZSÖK kuratóriumban nemcsak a vallási irányzatoknak kellene képviselniük magukat, hanem a kulturáért, az oktatásért dolgozó civil szervezeteknek is.

Végezetül kijelentette: „mindent, amit mondtam, konkrétan mondatam”, utalva arra, hogy az elhangzott ígéreteket ténylegesen meg kívánja valósítani. Ezért is nevezte ki kapcsolattartónak Rádi Angélát, akihez fordulhatnak a szervezetek a konkrét kérésekkel, felvetésekkel, és aki szintén részt vett a Zsidó Közösségi Fórum reggelijén.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp