Háztartási és egészségügyi, lelki és lakhatási gondok orvoslásában, nehezen beilleszkedő gyerekek felkarolásában kíván segíteni a Mazsihisz, a Mazs Alapítvány és a BZSH közös programja, amelyre június 15-ig lehet jelentkezni. Interjú Szenthe Antóniával, a program egyik szervezőjével.
Mi volt az oka annak, hogy a támogató szervezetek elérhetővé tették ezt a támogatást?
SzA: Évezredes hagyományunk, hogy felelősséget vállalunk egymásért. Ennek megfelelően a programban résztvevő szervezetek már a „munkaköri leírásuk” szerint is figyelemmel kísérik a közösség problémáit, és a lehetőségeikhez képest segítenek a megoldások keresésében. Szerencsére van egy „őrző angyalunk”, a JDC (Joint), aki gyakran mellénk áll. Most is ez történt – köszönet érte!
Mit jelentenek pontosan a programban felsorolt támogatási formák, mire lehet jelentkezni az érdeklődőknek?
SzA: Íme, a támogatások pontos listája:
Háztartási és egészségügyi segítség: pénzbeli hozzájárulás egyészségügyi segédeszközök megvásárlásához, gyógyszerköltségekhez, illetve egyszeri anyagi és szervezési segítség szezonális nagytakarításhoz.
Lelki egészség támogatása: gondozó, tanácsadó beszélgetések szakemberekkel egyének és családok számára, a mentális jóllét és a családi harmónia helyreállításáért.
Tanulási és viselkedési zavarokkal küzdő gyermekek és családjuk megsegítése: szakszerű támogatás a nehezebben beilleszkedő, szétszórt figyelmű gyermekeknek és családjuknak, óvodáskortól a felnőttkor küszöbéig.
Krízis támogatás a leginkább rászorulóknak, lakhatási válságban élők részére: olyan háztartások pénzbeli megsegítése, amelyeket lakáshitel tartozás, közüzemi számla tartozás stb. miatt kilakoltatás, vagy az energiaszolgáltatás kikapcsolása veszélyeztet.
A pályázati lehetőség ugye május 1-én nyílt meg, és június 15-ig lehet beadni a jelentkezéseket. Az eddigi tapasztalatok szerint melyik a legnépszerűbb támogatás, melyiket kérik a legtöbben?
SzA: Várható volt a súlyos inflációs helyzetben, hogy a lakhatási krízis támogatást igénylik a legtöbben. Ez érthető, de itt is kiemelem: a támogatásokra fordítható pénzösszeg arányát a támogatóval, a JDC-vel kötött szerződés meghatározza. Körülbelül 70 családnak adhatunk krízis támogatást. A krízis fogalmát is meghatározza a program: kilakoltatással, a villany és gázszolgáltatás beszüntetésével, a lakáshitel bedőlésével kialakuló, fenyegető helyzet. Ha a jelentkező helyzete nem ennyire súlyos, akkor érdemes inkább a többi támogatási formából választani. Lehet kérni pl. anyagi hozzájárulást a régóta időszerű szemüveg cseréhez, gyógyszer támogatást vagy a családi egyensúly helyreállítását célzó lelki segítséget, és igényelni lehet a tanulási és viselkedési zavarokkal küzdő gyermek számára a részvételt az „Iskolaprogramban”. Több ilyen elem együtt várhatóan tényleges javulást hozhat az egész család életében.
A támogatási formák között egy kevésbé szokványos lehetőséget említett: az „Iskolaprogramot”, ami a tanulási és viselkedési zavarokkal küzdő gyermekek segítését célozza. Ezen mit kell érteni, hogyan tudnak segíteni az ilyen nehézségekkel küzdő gyerekeknek?
SzA: Ez tulajdonképen egy megelőzés. Azt célozza meg, hogy a viselkedési-, beilleszkedési-, vagy tanulási zavarral küzdő gyerekek könnyebben vegyék az iskolai akadályokat, és a későbbiekben jobb eséllyel legyen belőlük sikeres felnőtt. Másként fogalmazva: szeretnénk segíteni abban, hogy a „problémás” gyermekeink is boldogok legyenek. A program család- és iskolabarát: a zsidó iskolákban helyben megoldja bizonyos problémák szűrését és gyógytorna terápiáját, illetve segít abban, hogy a gyermekek a mai szakemberhiányos időben is eljussanak a megfelelő diagnózishoz és terápiához.
Hogyan tudnak pályázni az érdeklődő szülők erre a programelemre? Ez a támogatási forma is csak a zsidó közösség tagjainak szól?
SzA: Ez fontos kérdés! Egyrészt, felvettük a zsidó iskolákkal a kapcsolatot, akik felhívják azoknak a szülőknek a figyelmét a lehetőségre, akiknek valószínűleg szükségük lenne erre a támogatásra. És mivel az államilag támogatott iskolákba nem csak zsidó gyermekek járnak, igazságos és szükséges is, hogy minden tanuló részesülhessen az „Iskolaprogramban” – vagyis a zsidó iskolákban tanuló minden gyermekre kiterjed ez a támogatási lehetőség.
Ha pedig egy nem zsidó iskolába járó, de a közösségünkhöz tartozó gyermeknek van szüksége erre a segítségre, természetesen az ő szülei is jelentkezhetnek, és mi meg fogjuk oldani, hogy a gyermek megkaphassa ugyanazt a segítségeket, mint a zsidó iskolákba járó társai.
Meddig lehet pályázni?
SzA: A módosított határidő június 15. A hosszabbítás elsősorban azt szolgálja, hogy a vidéken élők is egyenlő esélyekkel tudjanak jelentkezni, hiszen ők nehezebben szoktak hozzájutni az ilyen jellegű támogatásokhoz. Gyakran személyes megoldásokat kell keresnünk számukra, ami időigényes feladat.
Bátorítunk mindenkit a jelentkezésre! A regisztrációs oldal címe: https://egyuttprogram.hu/
További információk itt érhetők el:
Meghosszabbították az Együtt-Egymásért Program jelentkezési határidejét 2023. június 15-ig
A MAZSIHISZ, a MAZS Alapítvány és a BZSH közös programja segítséget kínál a közösség tagjainak háztartási és egészségügyi, lelki és lakhatási gondjaik megoldásában, felkarolja a nehezen beilleszkedő gyermekeket. Miről szól az EGYÜTT-EGYMÁSÉRT program és milyen eredményeket várnak tőle a támogató szervezetek – erről beszélgettünk Szenthe Antóniával, a program egyik szervezőjével.
-
Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!