Nyilatkozatháború tört ki a zsidó egyházak között

Magasra csaptak az indulatok a Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitközség (MAOIH) korábbi elnökének, Deutsch Róbertnek a leváltása miatt a három Magyarországon működő zsidó egyház között a múlt héten. A nyilatkozatháborúban végül megszólalt a MAOIH új vezetése is.  

A Miniszterelnökség korábban jóváhagyta a Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitközség (MAOIH) februárban megtartott közgyűlésének döntéseit, amely során leváltották Deutsch Róbert György korábbi elnököt és Somlai Tamás (Páskesz Zeév) főtitkárt, helyükre pedig Keszler Gábort és Oirechman Smuel rabbit választották.

Heisler András, a Mazsihisz (Magyarországi Zsidó Hitközösségek Szövetsége) elnöke egy Facebook-posztban kritizálta az EMIH-nek (Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség), mert szerinte

Amit ők a magyarországi ortodoxiával tesznek, az a zsidóság ellen elkövetett bűn.

https://akibic.hu/2023/05/07/heisler-andras-amit-az-emih-tesz-a-magyarorszagi-ortodoxiaval-az-a-zsidosag-ellen-elkovetett-bun/

A konfliktust az robbantotta ki, hogy szerinte a Magyar Autonóm Izraelita Hitközség (MAOIH) bekebelezése a több száz éves magyar ortodox hagyományok felszámolását jelenti. Emellett Orbán Viktort is kritizálta Heisler András, mivel szerinte Orbán Viktor megszüntette a zsidóság függetlenségét.

Ezt követően Köves Slomó, az EMIH elnöke az Indexen jelentetett meg egy cikket, amelyben elmondta a véleményét a Mazsihiszről. Szerinte az egyház elkezdett szerepet vállalni a politikai életben is, mégpedig „baloldali és liberális irányultságú politikai aktivitásba” menekült a szervezet.

Múlt hét csütörtökön az MAOIH leváltott vezetése tartott sajtótájékoztatót, ahol elmondták, hogy az egyházi autonómia megsértéseként, valamint a belügyeikbe való beavatkozásként tekintik a történteket.

Ortodoxok: a jelen helyzet sérti az egyházi autonómiát

Megtartották a Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitközség megpuccsolt vezetői a nemzetközi sajtótájékoztatót. Május 11-én délelőtt tartott sajtótájékoztatót a Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitközség kiszorított vezetősége. A helyszínen volt Szántó-Várnagy Binjomin, Zev Paskesz, Smuel Yaari, Hegedűs Pál és Deutsch Róbert. Hegedűs Pál botrányosnak nevezte a februárban új vezetőket választó, törvénytelen közgyűlést, és az azt megelőző tagbeléptetéseket.

Pénteken pedig a MAOIH új vezetése adott ki nyilatkozatot, ahol arról írnak a Deutsch Róbert által kifogásolt tagok felvétele az alapszabályban rögzített módon történt, és a tagfelvételeket – éppen Deutsch Róbert előterjesztése nyomán – a közgyűlés is jóváhagyta.

Az általa „fantomtagokként” hivatkozott személyek nagy részének tagfelvételi kérelmén ráadásul éppen Deutsch Róbert aláírása hitelesíti a tagságot

– írják.

A közlemény szerint Deutsch Róbert azt is állítja, hogy a Kazinczy utcai zsinagóga és a MAOIH-székház el lett foglalva. Az új vezetés azonban nem így látja.

Az imádkozást újra kellett indítani, így a zsinagógát meg kellett szabadítani a Deutsch Róbert által rátett lakattól. Deutsch Róbert hivatkozik a közigazgatási bíróságra benyújtott fellebbezésükre. Abban az esetben, ha a bíróság a hatósági döntés végrehajtásának felfüggesztése mellett döntene, és Deutsch Róbert elnöki pozícióját visszaállítaná, úgy természetesen mi – jogkövető magatartást tanúsítva – nem fogjuk hátráltatni az átadás-átvételt, és semmiképpen nem lakatoljuk le az irodát és a zsinagógát

– jelentették ki.

Az új vezetés állítása szerint a szervezet pénzügyeivel is problémák vannak. Az elmúlt héten a következőket találták:

  • szétszórt tóratekercseket a „levéltárban”,
  • közel 2 milliárd forintnyi elköltött, de nem elszámolható pályázati forrást,
  • szerződések és teljesítésigazolás nélküli számlákat,
  • átláthatatlan könyvelést,
  • furcsa összefonódásokat szájsebészeti árucikkekkel kereskedő magáncége és a MAOIH pénzügyei között,
  • kifizetetlen számlákat, összesen közel 90 millió Ft értékben”.
  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp