Megtartották a Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitközség megpuccsolt vezetői a nemzetközi sajtótájékoztatót.
Május 11-én délelőtt tartott sajtótájékoztatót a Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitközség kiszorított vezetősége. A helyszínen volt Szántó-Várnagy Binjomin, Zev Paskesz, Smuel Yaari, Hegedűs Pál és Deutsch Róbert.
Hegedűs Pál botrányosnak nevezte a februárban új vezetőket választó, törvénytelen közgyűlést, és az azt megelőző tagbeléptetéseket. Elmondta, hogy a hitközség saját valllási bírósága nem is adott engedélyt arra, hogy az új tagok szavazzanak és részt vegyenek a közgyűlésen, ez azonban mégis megtörtént. „Ezzel tehát nem fogadták el a saját, leendő ortodox hitközségük bész dinjének határozatát. Egy vallásos közösségben a rabbinikus tekintély ilyen mérvű elutasítása elfogadhatatlan”, mondta Hegedűs a Szombat információi szerint.
A helyszínen kitértek arra, hogy az egyházügyekért felelős államtitkárság azért nem veszi figyelembe a jeruzsálemi rabbinikus bírósági határozatot, mert a MAOIH korábbi alapszabályában nincs leírva, hogy a hitközséget érintő legfontosabb kérdésekben a rabbiság véleménye a döntő.
Szántó-Várnagy Binjomin, Zev Paskesz, Smuel Yaari, Hegedűs Pál és Deutsch Róbert (balról jobbra, forrás: szombat.org)
A sajtótájékoztatón elhangzott: egy ortodox közösségben a rabbinikus döntések elsődleges volta egyértelmű, alapvető, magától értetődő, azt a tagok soha nem kérdőjelezik meg, ezért szükségtelen, hogy benne legyen az alapszabályban.
Az egyházügyi államtitkárság azonban sem a MAOIH, sem a jeruzsálemi Eda HaHaredit bész dinjének álláspontját nem veszi figyelembe, amit a hitközség vezetése az egyházi autonómia megsértéseként, a belügyeibe való beavatkozásként értékel. Beadványukban arra kérik a Közigazgatási Bíróságot, hogy függessze fel a határozat végrehajtását.
Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!
A Kibic Magazin a felhasználói élmény fokozása érdekében sütiket alkalmaz. A honlapunk használatával tájékoztatónkat tudomásul veszed. ElfogadomBővebben
Privacy & Cookies Policy
Privacy Overview
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.