Kiderült, mikor lesz Vágó István nyilvános búcsúztatója

A népszerű tévés műsorvezető temetéséről a család nem árul el részleteket.

74 éves korában váratlanul elhunyt Vágó István televíziós műsorvezető. Eddig nem lehetett tudni, hogy a tisztelői mikor vehetnek végső búcsút tőle. Végül a Demokratikus Koalíció közölte a hírt: május 18-án, csütörtökön 17 órától Budapesten, a Szent István parkban.

„Mindenkit arra kérünk, hogy ha kedves emléket őriz Istvánról, akkor jöjjön el, rója le tiszteletét, és ha szeretne, helyezzen el egy szál fehér virágot a megemlékezésen. Köszönjük!” – írták a közleményben.

Story magazin megtudta, hogy a család úgy döntött, a végső búcsút titokban tartják meg, egyáltalán nem lesz temetés. Otthon, a kertben szűk családi körben szeretnék Vágó István emlékét felidézni, a gyász időszakának első szakaszát lezárni.

Így aki el szeretne köszönni Vágó Istvántól, annak csak május 18-án lesz erre lehetősége.

Vágó István és felesége, Judit szoros szövetségben, jóban és rosszban 44 éve kitartott egymás mellett. A búcsúztatás mikéntjéről sajtóhírek szerint a feleség döntött így.

Vágó István 30-35 éves korában tudta meg, hogy zsidó

Váratlanul, 74 éves korában elhunyt Vágó István népszerű tévés műsorvezető, aki egész életében ateistának vallotta magát. Vágó István 1949-ben született Budapesten, édesapja egykor katolikus papnak készült, a pesti Érseki Katolikus Gimnáziumban tanított. Békéscsabai édesanyját a második világháborúban zsidó származása miatt családjával együtt Auschwitzba deportálták, ahonnan Vágó nagyapja, dédszülei és testvéreik már nem tértek vissza.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp