Heisler András: Ez egy fantasztikus tíz év volt a számomra

Heisler András egy nagyon erős nyomás alól fog felszabadulni most, hogy tíz év után távozik a Mazsihisz elnöki székéből, de ez a nyomás az, ami egyben nagyon fog hiányozni a számára. Sikerekről és kudarcokról is beszélt Bálint Házban, miközben az elmúlt időszakot értékelte.

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) leköszönő elnöke a JCC Budapest – Bálint Házban értékelte az elmúlt tíz éves időszakot, majd Rangos Katalin, valamint a közönség kérdéseire válaszolt a Zsidó Közösségi Fórum Szövetség (ZSKF) által szervezett eseményen.

„Ez egy fantasztikus tíz év volt a számomra”

– kezdte előadását Heisler András a Bálint Ház nagytermének színpadán. Mivel Heislert már kétszer is megválasztották négy évre Mazsihisz-elnöknek, így a szervezet alapszabályának értelmében már nem indulhat újra a tisztségért. Bár lenne kiskapu, aminek segítségével mégis jelöltethetné magát a most vasárnapi tisztújító választáson, Heisler András elmondta, nem kíván élni ezzel a lehetősséggel.

Fotó: Mónus Márton

A Mazsihisz leköszönő elnöke beszélt barátságokról, az azóta elhunyt Konrád György, Ungvári Tamás és Heller Ágnes nevét kiemelve. Utóbbival kapcsolatban felidézte, hogy Balatonfüreden a Cionista Szövetség egyik rendezvényén éppen a zsidóságról tartott előadást, amikor a harmadik sorban megpillantotta Heller Ágnest, amitől eléggé feszélyezve érezte magát: mit taníthat ő Heller Ágnesnek? – gondolta magában. Az előadás után a filozófus azonban azt mondta neki: „András, én ma sokat tanultam magától.”

Heisler elnökként többször találkozott Ferenc pápával, de emlékezetes találkozói voltak Merkel kancellárral és Macron elnökkel is, aki a reptérről 16 gépjárművel egyenesen a Kozma utcai zsidó temetőhöz hajtott, hogy virágot helyezzen el Heller Ágnes sírjára. A találkozókon túl sikernek értékelte, hogy a Mazsihisznek az elmúlt tíz évben nagyon megváltozott a nemzetközi reputációja, és sokat számít a szervezet véleménye a nemzetközi színtereken. A Mazsihisz elnöke egy különleges indiai utazást is felidézett, amikor Mumbaiban járt egy holokauszt-megemlékezésen, és a helyi zsidó közösségi központban a falon angol nyelven egy „Gyertek el a Szarvasi Táborba!” feliratot pillantott meg.

Fotó: Mónus Márton

Amikor tíz évvel ezelőtt átvette a Mazsihisz vezetését egy gazdaságilag átláthatatlanul működő, a politikai baloldalhoz – Heisler szerint hibásan – elköteleződött szervezetet örökölt meg. Ez akkoriban egy zárt hitközség volt, amelyik nagyjából ötezer emberről gondoskodott, és nem foglalkozott ezen kívül másokkal. Ez az az időszak volt az, amikor Zoltai Gusztáv ügyvezetőként állt a Mazsihisz élén, az elnök kisebb szerepet töltött be, a többségi zsidóság körében pedig elutasított volt a szervezet. Ahogy Heisler András fogalmazott:

„Majdnem, hogy szitokszó volt a Mazsihisz akkoriban”.

Amit tettek, hogy megpróbálták megvalósítani a transzparenciát, amely Heisler szerint ugyan nem egy hibátlan történet, de a tíz évvel ezelőtti állapotokhoz nem lehet hasonlítani. Ma a zsidó felekezetek közül a legtranszparensebb a Mazsihisz, jelentette ki az elnök. Ezen kívül kiemelte, hogy a Mazsihisznek, mint a legnagyobb zsidó szervezetnek felelősséget kell vállalnia az egész zsidó közösségért, a képviseleti kérdéstől függetlenül.

Fotó: Mónus Márton

Emlékezetes időszak volt, amikor 2014-ben a holokauszt 70 éves évfordulóján a Mazsihisz a kormányzati emlékezetpolitika (Szabadság téri emlékmű, Sorosok Háza, idegenrendészeti eljárás) miatt visszaadta az elnyert 220 millió forintot, és nem vett részt a kormánnyal együtt a megemlékezéseken. Ennek ellenére az év végén Lázár János akkori kancelláriaminiszter mégis inkább az együttműködést javasolta. Bár megvoltak továbbra is a konfliktusok a kormánnyal (Hóman-szobor, Donáth-szobor, Horthy-szobrok, méltatlan személyek állami kitüntetése), más ügyekben (Rumbach felújítása, Szeretetkórház fejlesztése) azonban jól működött a kooperáció.

Heisler András a következő kiemelkedő eseményként a 2017-es Netanjahu-látogatást említette, amelyet „törésnek” nevezett. Mint mondta, akkor jónak tűnt az a beszéd, amelyet elmondott, és amelyben az izraeli és a magyar miniszterelnök felé is egy-egy kritikát fogalmazott meg. Orbánt a Soros ellenes kampány antiszemita jellegére figyelmeztette, míg Netanjahunak az Izrael és a diaszpóra zsidósága kapcsolatában való feszültségekről szólt. A Mazsihisz elnöke elmesélte, hogy akkoriban a szervezet és a világ zsidósága is örömmel fogadta a beszédet, később azonban már kritizálták őt emiatt.

Az elmúlt tíz év eredményei közé sorolta A Változó világra nyitott zsidóság program meghirdetését, amely keretében nyitottak a civil szervezetek felé, és lobbiztak forrásokért ezen szervezetek számára, amire korábban soha nem volt példa. Nyitottak továbbá a progresszív zsidóság irányába, ami már 2002-ben egyszer felmerült ugyan, de akkor még leszavazta a közgyűlés. További sikerként a fejlesztési területen elért eredményeket sorolta fel, így a Rumbach zsinagóga felújítását, a szegedi zsinagóga külső rendbetételét, valamint a Szeretetkórház megújulását.

Fotó: Mónus Márton

Heisler András a tíz év alatt csak egyszer találkozott négyszemközt Orbán Viktorral, ekkor vázolta fel neki azt a tervet, miszerint a Szeretetkórházból egy korszerű geriátriai központot szeretnének létrehozni. A miniszterelnök érdeklődését felkeltette a projekt, és néhány nap múlva már a felelős miniszterrel tárgyalhatott a Mazsihisz vezetősége.

A sikerek után következett a kudarcok felsorolása. Itt a Mazshisz elnöke a világi vezetés és a rabbitestület közötti feszültséget, valamint a szervezeten belüli belső széthúzást említette. Ez utóbbinál kimondottan árulásról beszélt az elnök, és a zsidó közélet mélypontjának nevezte a gyalázkodó Smúzoló weboldal működését. További negatívumként beszélt a Covid-járvány utáni fásultságról, amely Heisler szerint minden felekezetet érinti. A kudarcok kijavítása pedig már az új elnök feladata lesz, de ami legfontosabb a jövőre nézve, hogy meg kell őrizni a Mazsihisz autonómiáját.

„Mintha meg volna könnyebbülve. Mitől?”

– tette fel első kérdést Rangos Katalin az előadást követően. Heisler András elmondta, úgy érzi, hogy most egy nagyon erős nyomás alól fog felszabadulni, ami egyben nagyon hiányozni is fog a számára. Amit biztosan tud, hogy a jövőben nem szeretne egy fotelben üldögélni. „Abba biztosan belepusztulnék” – mondta.

Fotó: Mónus Márton

A Mazsihisz elnöke az elmúlt tíz év legnehezebb pillanatának azt nevezte, amikor érzékelte a belső árulást, amikor kiküldött 14 levelet a legközelebbi embereinek, majd egy napon belül a levelet a Smúzoló nevű oldalon látta viszont. Egy trükkel sikerült kideríteni, hogy ki volt a szivárogtató, mégsem lett ennek semmilyen következménye, a közösség nem „tolta ki magából” az illetőt. „A Mazsihisznél sajnos jellemző, hogy sok dolog következmények nélkül történik” – jelentette ki az elnök, aki hangsúlyozta, hogy ezen bizonyosan változtatni kellene.

Arra a kérdésre, hogy mitől volt a legboldogabb, Heisler András nem tudott válaszolni, mint mondta, nagyon sok jó élménye volt.

Rangos Katalin kitért a kormánnyal való viszonyra is, megjegyezte, hogy Lázár idején jó volt a partnerségi kapcsolat, Rogán idején viszont ez nincs így. Heisler szerint ennek az az oka, hogy a centrális hatalom egyre kevésbé tudja elviselni az autonóm szervezeteket, és csak a lojális szervezetekre kíváncsi. A Mazsihisz elnöke viszont nem azt tartja fontosnak, hogy jó kapcsolat legyen a kormánnyal, hanem azt, hogy partneri kapcsolat alakuljon ki, ami nem hierarchikus. Lázár János alatt sokszor előfordult, hogy össze tudták egyeztetni a kormány és a Mazsihisz számára fontos értékeket.

Az utódja kapcsán a közönség soraiból érkező kérdésre válaszolva a Mazsihisz elnöke elmondta, hogy nevelgetett egy általa tehetségesnek tartott fiatalt, aki éppen lebetegedett a kampány időszakára, és nem tudott erre koncentrálni. A két jelenlegi jelölt közül a kampány során az egyikük mögé beállt, és próbált neki segíteni, de úgy látja pillanatnyilag neki van kevesebb esélye arra, hogy elnöknek válasszák. Neveket azonban nem említett.

Fotó: Mónus Márton

Heisler András úgy látja, hogy jó szolgáltatásokon keresztül lehetne több embert a Mazsihisz közelébe vonzani. Először legyenek jó iskolák, valamint olyan aktivitások, amelyek a szekuláris zsidóságnak is kedvére valók, és az egésznek csak a vége lenne az, hogy eljöjjenek a zsinagógába, mert

„csak a maceszgombócon keresztül a magyarországi zsidóságot nem lehet megtartani”.

A következő elnöknek azt tanácsolta, hogy a nemzetközi életben is nagyon fontos, hogy saját magát adja, és ne próbáljon meg egy álarcot felvenni, mert akkor hiteltelenné válik.

Heisler András szerint az lenne igazán hasznos, ha a jövőben a Mazsihisz elnökét nem a küldöttek választanák meg, hanem a több ezres létszámú tagság szavazhatna erről. Ezzel lehetséges, hogy több embert sikerülne behozni a hitközségbe, hiszen így döntési lehetőséget kapnának a szervezet működésével kapcsolatban.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp