Az embermentőkről neveztek el parkot a XIII. kerületben

Felavatták az Embermentők parkját a Pozsonyi úti református templom melletti területen.

„Azért gyűltünk ma össze, hogy felavassuk a Hősök tiszteletére létrehozott parkot, amely a fővárosi közgyűlés döntése értelmében mostantól az Embermentők parkja nevet viseli Budapest XIII. kerületében”

– olvasható az Élet Menete Alapítvány Facebook-bejegyzésében.

A Pozsonyi úti református templom melletti területen 2020 júliusában felállított Embermentők emlékmű körüli terület az Élet Menete Alapítvány kezdeményezésére kapta az Embermentők parkja nevet. Az elnevezést a XIII. kerület is támogatta, és végül a Fővárosi Közgyűlés döntött az addig névtelen terület nevéről.

 

Az Élet Menete Alapítvány posztja szerint „a park átöleli Kelemen Zénó szobrászművész alkotását az Embermentők tiszteletére állított emlékművét, és így együtt alkotják azt a helyszínt, amely emlékeztet minket arra, hogy mindannyiunknak hatalmas felelőssége van!”.

„Az Igaz Emberek olyan emberek, akik mindig kiálltak az igazság és a tisztesség mellett, még akkor is, ha ez hatalmas kockázattal járt. Ők voltak azok, akik sosem hagyták elárulni az embertársaikat, akik kiálltak a jogtalanság és az embertelenség ellen, és akik bátran harcoltak a szabadságért és az egyenlőséget”

– zárul a bejegyzés.

Az embermentők nem természetfeletti erővel bíró szuperhősök voltak

A járvány miatt idén az online térbe kényszerült a budapesti Élet Menete felvonulás. A szervezők a virtuális eseményen felavatták az Embermentők emlékművét a Pozsonyi úti református templom szomszédságában. Idén április 25-én tartották volna meg a hagyományos Élet Menete felvonulást Budapesten, ám csakúgy mint az előző évben, az eseményt a koronavírus-járvány miatt nem lehetett megrendezni.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp