Új ügyvezető igazgatóját keresi a Haver Alapítvány

Olyan embert keresnek, aki azonosulni tud a szervezet missziójával, hisz a nem-formális oktatásban, ismeri a civil szférát és könnyen kommunikál másokkal.

Dés Júlia nyolc év után távozik a Haver Informális Zsidó Oktatási Alapítvány éléről, ezért új ügyvezető igazgatót keres a szervezet, amely a következőképpen jellemzi magát:

„A Haver Alapítványnál 20 éve egy olyan társadalomért dolgozunk, amelyben az együttélés kölcsönös kíváncsiságon, megértésen és közös értékeken alapszik. Azért, hogy ezt elérjük, zsidó és nem zsidó fiatalok között kezdeményezünk párbeszédet, hogy ezzel egy olyan felnövekvő generációt támogathassunk, amely nyitottsággal, kíváncsisággal tekint a kulturális sokszínűségre, és amely kész fellépni az előítéletesség és az antiszemitizmus ellen. A Haver Alapítvány középiskolásoknak és egyetemistáknak tart interaktív, nem-formális foglalkozásokat olyan témákról, mint a zsidó identitás és kultúra, zsidó vallás, zsidó történelem és a holokauszt. Foglalkozásainkat fiatal zsidó önkéntes oktatóink tartják, akiket saját zsidóságukról, történeteikről, élményeikről is lehet kérdezni.”

A Haver vezetői posztjára való jelentkezés határideje: 2023. május 19. éjfél. A munkába állás kezdete pedig: 2023. szeptember 1.

A feladatokról, szükséges tapasztalatokról, a szakmai és személyes kompetenciákról és a jelentkezés módjáról a következő linken lehet pontos információkat találni: https://www.nonprofit.hu/allasok/ugyvezeto-igazgato-haver-informalis-zsido-oktatasi-alapitvany

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp