Betiltják a tűzgyújtást Lag Ba’omer ünnepén Izrael egész területén

Több tízezer máglya szokott ilyenkor egyszerre égni a zsidó állam területén.

Lag Ba’omer ünnepén, május 7-én, vasárnap 20 órától országszerte tilos lesz a máglya és tábortűz gyújtása nyílt területen. május 10-ig, szerdáig jelentette be Eyal Caspi, az izraeli tűzoltó- és mentőszolgálat biztosa szerdán.

A nagy tüzek terjedésétől tartva döntöttek így a hatóságok, mivel ilyenkor országszerte egyszerre égő több tízezer helyen szokott tűz égni.  A tilalom alól kivételt képeznek azok a területek, amelyeket a helyi hatóságok nyitottak meg tűzgyújtásra, írja a jpost.com.

“Ez egy átgondolt és átmeneti döntés, amelynek során mérlegeltük az ünneplés és az ünnep hagyományának tiszteletben tartásának lakossági vágyát, valamint a természet és a környezet nyugalmának megőrzését. Felszólítom a lakosságot, hogy vállaljanak felelősséget a környezetért, és úgy ünnepeljenek, hogy betartják a biztonsági szabályokat” – tette hozzá Caspi.

Az izraeli minisztériumok szerint a szennyezés csökkentése érdekében is kerülni kell a tüzeket.

Idit Silman környezetvédelmi miniszter így nyilatkozott: “Az elmúlt években jelentősen kisebb lett a légszennyezettség, köszönhetően a lakosság tudatosságának és a máglyák száma csökkentésének. Lehet másképp is ünnepelni! “

Az ünnepről

Az ómerszámlálás idején (peszach és sávuót közötti időszakban) pestis pusztított Akiba rabbi tanítványai között. A járvány huszonnégyezer áldozatára a pészah és sávuót közötti gyásszal emlékeznek. Ilyenkor nem tartanak esküvőt, nem vágatnak hajat, tilos a tánc és a zene. A gyász lág báómerkor, az ómerszámlálás harmincharmadik napján szünetel, ilyenkor tánc, ének és tűzgyújtás van mindenfelé, rengeteg esküvőt is tartanak ilyenkor.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp