Megkegyelmezett a jogerősen elítélt, szélsőjobboldali Budaházy Györgynek Novák Katalin köztársasági elnök, amire szerinte a pápalátogatás hete adott különleges alkalmat.
„Kedves zsidók, képzeljétek, nem vagyunk nácik, mint ahogy a palesztinok sem nácik, meg az irániak sem nácik, meg Wass Albert, meg Liszt Ferenc, meg Luther Márton sem voltak nácik. Csak mindezeknek ugyanabból lett elegük – amiből valószínűleg a náciknak is annak idején. A vérlázító, zsidó pofátlanságból” – mondta Budaházy György még 2008-ban, amikor egy jegyiroda előtti tüntetésre buzdított a kuruc.info-n.
Budaházynak nem ez volt az egyetlen antiszemita és más kisebbségekkel szembeni gyűlöletkeltő megnyilvánulása.
A Csintalan Sándor megverése mögött álló Budaházy például azért adott parancsot a volt-MSZP-s politikus megverésére, mert Csintalan a mozgalom tagjait huligánoknak, rongálóknak, provokátoroknak nevezte, és miközben vascsővel ütlegelték, azt kiabálták, hogy „te mocskos, büdös zsidó”.

Budaházy egy 2016-os bírósági tárgyalás után lezsidózta a kamerába a 24.hu riporterét, Katz Dávidot, és számos alkalommal vett részt melegek elleni szélsőséges cselekményekben.
Büntetőpere hosszú évek óta folyt, a másodfokú döntés idén márciusban született meg, ekkor hat év fegyházra ítélték Budaházyt, amibe beleszámít annak az időnek egy része is, amit eddig börtönben töltött. A bíró szerint nem igaz, hogy „pimf rongálásokból” csináltak terrorcselekményt, mert a végén Budaházyék már bombákkal dolgoztak, robbantásos merényletet terveztek. Nem ismerte be bűnösségét, de szerinte Kóka János házára Molotov-koktélt dobni inkább tűnik „elkeseredett tiltakozásnak”, mint terrorcselekménynek.
Április 27-én aztán Novák Katalin Budaházynak és többi, jogerősen elítélt vádlott-társának is megkegyelmezett, amire szerinte a pápalátogatás hete adott különleges alkalmat.
A döntésről mind a kormánypárti, mind ellenzéki politikusok nyilatkoztak. Csintalan Sándor, akinek a megveretését annak idején ő rendelte el, azt mondta a köztársasági elnök döntéséről: a kegyelmi döntés
„a megdicsőült fasizmus, a megdicsőült rasszizmus, a megdicsőített antiszemitizmus”.
-
Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!