Az iráni külügyminiszter megtekintette Izraelt a libanoni határról

Hoszein Amir-Abdollahian a megtekintést követően megállapította, hogy „a cionista entitás hamarosan össze fog omlani”.

Hoszein Amir-Abdollahian iráni külügyminiszter pénteken ellátogatott Libanon Izraellel közös határa, ahonnan alaposan szemügyre vette a zsidó államot, amelyet az iráni rezsim főellenségének tekint. Amir-Abdollahian több libanoni parlamenti képviselővel és az Irán által támogatott Hezbollah terrorszervezet tagjaival tett körutat, miután találkozott Haszan Naszrallah Hezbollah vezetővel.

Az iráni média szerint Amir-Abdollahian elmondta, hogy Naszrallah biztosította őt arról, hogy „a libanoni és a palesztin ellenállás a valaha volt legjobb állapotban van”. Elmondta, hogy a megbeszélésen szó esett a közelmúltban kötött iráni-szaúdi megállapodásról is, amely a diplomáciai kapcsolatok helyreállításáról szólt, valamint annak a régióra gyakorolt hatásáról.

A Marun al-Rasz városból Izrael felé néző kilátóponton az iráni külügyminiszter azt közölte, hogy „a térségben bekövetkező pozitív fejlemények a cionista entitás összeomlásához fognak vezetni”, hozzátéve, hogy „a cionisták csak az erőt értik”. Amir-Abdollahian szerint Irán továbbra is „támogatja az ellenállást a cionista ellenséggel szemben”, és támogatni fogja Libanont „még a nehéz napokban is”.

Az iráni diplomata látogatása egyfajta válasznak tekinthető Eli Cohen izraeli külügyminiszter múlt heti türkmenisztáni útjára, ahol az iráni határtól alig néhány kilométerre nyitott Izrael nagykövetséget. (Times of Israel)

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp