A Hegedűs Gyula utcai zsinagógában avatták rabbivá Hercz Dánielt

„Nem bújhatok ki a rám mért fokozott felelősség alól” – fogalmazott az újonnan fölavatott rabbi.

Kedd este a Hegedűs Gyula utcai zsinagógában ünnepélyesen rabbivá avatták Hercz Dánielt, az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem (OR-ZSE) végzett hallgatóját, közölte a mazsihisz.hu. Az avatáson részt vettek a Mazsihisz vezetői, rabbijai, hívei, az OR-ZSE vezetői és tanárai, továbbá tiszteletét tette Moran Birman, Izrael budapesti nagykövet-helyettese, valamint Fürjes Zoltán egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár.

Hercz Dániel rabbi és Verő Tamás főrabbi (Fotó: mazsihisz.hu)

Az eseményen Darvas István, Radnóti Zoltán és Verő Tamás főrabbik a tóraszekrény előtt állva avatták rabbivá az előttük megjelent Hercz Dánielt. Radnóti Zoltán beszédét követően Verő Tamás átadta Hercz Dánielnek a rabbidiplomáját, Darvas István pedig ősi szokás szerint megáldotta az új rabbit.

A mazsihisz,hu beszámolója szerint Hercz Dániel az első tanítását két szentírási mondatra alapozta: „szentek legyetek” és „szeresd felebarátodat, mint önmagadat”, hiszen – mint kifejtette – ez a két mondat nagyban befolyásolja vallási és etikai életünket. Ám mind a szentség, mind a szeretet absztrakt, összetett fogalom, amelyet nehéz meghatározni – fűzte hozzá.

„Azon kell dolgoznunk, hogy ki tudjuk terjeszteni saját magunkat, s ezáltal minél több embertársunk segítségére lehessünk”

– hangsúlyozta Hercz Dániel.

A rabbiknak kell vezetniük, ha azt akarjuk, hogy zsidó élet legyen

Rabbit avatott hétfőn az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem a Rumbach zsinagógában. Az OR-ZSE eközben olyan megállapodásokat köt német egyetemekkel, amelyek célja a hazai neológia fénykorában elért szellemi értékeknek a megőrzése, továbbadása és gyarapítása. Több mint négy év elteltével avatott ismét rabbit az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem (OR-ZSE), az ünnepélyes eseményre ezúttal a Rumbach zsinagógában került sor.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp