Szalai Anna és Csapody Tamás kapták meg 2023-ban az Ember Mária-díjat

Az Ember Mária-díjat 2016-ban alapította a Raoul Wallenberg Egyesület.

Átadásra kerültek a 2023. évi Ember Mária-díjak, olvasható a Raoul Wallenberg Egyesület közleményében, amely szerint a szakmai bizottság javaslata alapján:

Dr. Szalai Anna irodalomtörténész, oktató és kutató, a magyar-zsidó kultúra kapcsolódásának, valamint a magyar anyanyelvű izraeliek történetének összegyűjtésében végzett kiemelkedő munkájáért.

Dr. Csapody Tamás jogász, szociológus és politológus, az erőszak és erőszakmentesség, a polgári engedetlenség, valamint a vészkorszakban elhurcolt magyar katonai munkaszolgálatosok történetének kutatása terén végzett kiemelkedő munkájáért részesültek Ember Mária-díjban.

 

A díjak átadására április 19-én került sor a FUGA – Budapesti Építészeti Központ nagytermében.

A Raoul Wallenberg Egyesület 2016-ban olyan személyek elismerésére alapította az Ember Mária-díjat, akik munkásságukkal kiemelkedő módon bemutatják a zsidó és nem zsidó magyar emberek együttélésének történetét, továbbá a vészkorszak tragikus eseményeit, előzményeit és következményeit a magyar történelem és kultúra részeként dogozzák fel.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp