Tehén sétált be egy izraeli barkácsboltba

Végül vásárlás nélkül távozott az állat.

Egy tehén rendezett ámokfutást kedden az Izrael déli részén fekvő Emunim településen található barkácsboltban, adta hírül a Times of Israel. Az üzlet tulajdonosa szerint az állat több terméket ledöntött a polcokról és több ezer sékel értékű kárt okozott.

Az esetről készült, a közösségi médiában megosztott videón az látható, amint a tehén végigszalad a folyosókon, és megcsúszik, miközben patái nehezen találnak fogást a sima padlón. A háttérből pedig egy nő kiabálása hallatszik:

„Egy tehén jött be a boltba, és kiönti a festéket!”.

Dudu Goldstein a barkácsbolt tulajdonosa a 12-es csatornának nyilatkozva elmondta, hogy ez volt az első alkalom, hogy ilyesmi történt vele. „Madarak és hasonlók bejöttek már korábban is, de tehenek még soha” – mondta a tulaj, aki a kárt 3-4 ezer sékelre (280-380 ezer forint) becsülte.

A tehén végül sérülés nélkül elhagyta az üzlethelyiséget.

Elszabadult bika randalírozott egy izraeli bank épületében

Egyelőre nem világos, hogyan került az állat a Bank Leumi irodaházához a közép-izraeli Lod városában, mint ahogy az sem, egyáltalán mit keresett a bankban? A bikapiac általában valamilyen pozitív folyamatot jelez a pénzintézetek számára, a Lod városában lévő bankfiók dolgozói azonban nem szórakoztak túl jól hétfőn, amikor egy dühöngő bika több autónak is nekiment a parkolójukban, mielőtt behatolt volna az épületbe, ahol végigrohant a folyosókon.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp