Izrael a Közel-Kelet Szilícium-völgye

Izraelben a legmagasabb az egy főre jutó mérnökök és tudósok száma a világon, és a tech startupok számát tekintve Tel-Aviv a világ egyik legnagyobb technológiai központja.

Startup nemzet – ezt a címet kapta meg Izrael az egy főre jutó induló vállalkozások magas száma miatt. A közel 9 milliós országból eddig 97 unikornis indult el, olyan startupok, amelyek éves árbevétele alapításuk után néhány évvel már meghaladta az egymilliárd dollárt. Összehasonlításképp, az Egyesült Királyság fele ennyi sincs: 43 ilyen vállalkozás működik, írja az index.hu.

A startupok közül sok olyan élvonalbeli technológiákra összpontosít, mint a mesterséges intelligencia, a kiberbiztonság és a biotechnológia. A tech startupok számát tekintve Tel-Aviv a világ egyik legnagyobb technológiai központja az amerikai Szilícium-völgy mellett.

A nagyok sem maradnak ki

Az elmúlt évtizedekben bekövetkezett változás nagyrészt a Big Tech szegmensbe történő befektetések gyors növekedésével volt összefüggésben. Izraelben ma már több mint 200 multinacionális vállalat működik, köztük olyanok, mint a Google, az Apple, a Facebook, az Intel és a Microsoft. Több mint 4000 tech cég van jelen az országban, és a világ 500 legnagyobb technológiai óriása közül 60-nak van Izraelben kutatóközpontja.

A titkos hozzávaló: edukáció és képzett munkaerő

Izraelben a legmagasabb az egy főre jutó mérnökök és tudósok száma a világon, de itt az egyik legmagasabb az egy főre jutó egyetemi diplomák és tudományos publikációk aránya is. Az oktatási rendszer kiemelkedő színvonalú és a világ legműveltebb társadalmai közé tartozik Izrael.

A kormány is aktívan segít

Az izraeli kormány az 1990-es évek elején hozta létre a technológiai inkubátor programját és ma már több mint 25 inkubátor működik országszerte. Az inkubátorok két éven keresztül a korai szakaszban lévő projektek költségeinek akár 85 százalékát is finanszírozzák.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp