Zsidó vallási vezetőket képző jesivát alapítanak Nagyváradon

Az oktatási intézményben nem kifejezetten rabbikat, hanem előimádkozókat fognak képezni.

Zsidó vallási vezetőket képző intézményt alapítanak Nagyváradon, ahol a legalább száz fős romániai zsidó közösségeknek képeznek előimádkozókat – írta kedden a Maszol.ro.

A partiumi városban létrehozandó oktatási intézményben nem kifejezetten rabbikat képeznek, hanem úgynevezett előimádkozókat, akik jogosultak a közösségi ima vezetésére – nyilatkozta az erdélyi magyar hírportálnak Felix Koppelmann, a Nagyváradi Zsidó Hitközség elnöke.
 Az intézmény székhelye a nagyváradi Hevra Sas zsinagóga. Az építkezés márciusban kezdődik, és a tervek szerint 2024 végén adnák át az épületegyüttest.

A Hevra Sas zsinagóga Nagyváradon (Fotó: Dan Dragos / Wikimedia Commons)

A beruházás költségeit eredetileg 1,2 millió euróra becsülték, de az építőanyagok drágulása miatt jóval költségesebb lesz – mondta a hitközség vezetője. Felix Koppelmann szerint az lesz az intézmény szerepe, hogy a legalább száz főt számláló romániai zsidó közösségek részére vallási vezetőket képezzen, hogy ezek

„fenntartsák a judaizmus fáklyáját”.

Romániában a többi között Kolozsváron, Temesváron, Brassóban és Máramarosszigeten van legalább száz fős zsidó közösség, de csak két rabbi tevékenykedik, Nagyváradon és Bukarestben. Izraelből rabbit hívni költséges, a kisszámú romániai zsidó közösségek zöme nem tudja fedezni, ezért van szükség a nagyváradi intézményre.

A hagyományosan jesivának nevezett zsidó oktatási intézményben 15-18 diákot oktatnak majd egy évfolyamon izraeli vendégtanárok, a képzés időtartama két-három év lesz. Az iskolához a tervek szerint kollégium és étkezde is tartozik.

Az Osztrák-Magyar Monarchia idején mintegy 200 ilyen intézmény működött Magyarországon. Bihar térségében Nagyváradon kívül Székelyhídon és Érmihályfalván voltak jesivák. A holokauszt és a kivándorlás miatt valamennyi romániai jesiva megszűnt, a nagyváradi lesz az egyetlen – mondta a Maszolnak Felix Koppelmann.

Romániában a tavalyi népszámláláson 2707 személy vallotta magát zsidónak, a 2011-es összeírás alkalmával ez a szám még 3519 volt.

Vendégeknek nem kell kipa – Kibic Magazin

A Nagyvárad központjában található zsinagóga a 700 fős zsidó közösség számára az önazonosság megélésének terét jelenti. Bár a deportálások után alig tértek vissza néhányan, kultúrájukat, vallásukat a mai napig őrzik. A zsinagóga udvarán található kóser étkezdében pedig bárkit szívesen látnak.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp