Meghalt Kiskunhalas utolsó holokauszt-túlélője

A 98 éves korában elhunyt Krausz Dezsőné Magyarország harmadik legidősebb holokauszt-túlélője volt.

„Nagy halottja van a Kiskunhalasi Zsidó Hitközségnek. Közösségünk nagyrabecsült és szeretett tagja Krausz Dezsőné, Rózsika néni szombaton éjszaka visszaadta lelkét a Teremtőnek. Halálával egy korszak végleg lezárult mindannyiunk életében. Rózsika néni az utolsó olyan ember volt Kiskunhalason, aki a holokausztot át és túlélte. A harmadik legidősebb túlélő volt az egész országban. De nekünk az első marad, mindenben. Kitartásban, erőben, türelemben, példamutatásban és a hagyományokhoz való ragaszkodásban”

– írta Facebook-bejegyzésében Ritter Nándorné, a Kiskunhalasi Zsidó Hitközség elnöke.

 

Krausz Dezsőné, leánykori nevén Reichnitzer Rozália-Laura, 1924. szeptember 28-án született a Zala megyei Hahóton, a polgári iskola után varrónőnek tanult, írja a baon.hu. 1944. május elején családjával együtt Pacsa közelében gettóba zárták, onnan pedig az Auschwitzi koncentrációs táborba deportálták, ahol elválasztották a szüleitől és bátyjától, akiket soha többé nem látott viszont. Három hetet töltött a lágerben, majd egy Buchenwald közelében lévő lőszergyárban végzett kényszermunkát 1945. február végéig. Történtét 2001-ben a Halas Tv-nek mesélte el:

A holokausztot túlélve visszatért Kiskunhalasra, majd néhány év múlva házasságot kötött a szintén túlélő Krausz Dezső asztalosmesterrel. Krausz Dezsőné az ÁFÉSZ dolgozója lett, ahol gyógynövényekkel foglalkozott, 1979-ben ment nyugdíjba. Két gyermeke, négy unokája és öt dédunokája született.

Temetése március 12-én, 10.30 órakor lesz a kiskunhalasi zsidó temetőben.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp