Az ortodoxok eddigi vezetősége szerint jogszerűtlen volt az új vezetők megválasztása

A MAOIH honlapján megjelent nyilatkozat szerint továbbra is Deutsch Róbert az ortodox hitközség elnöke.

A Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitközség (MAOIH) honlapján jelentett meg nyilatkozatot Deutsch Róbert és Somlai Tamás (Zeév Paskesz), akik ez idáig a hitközség elnökeként, illetve főtitkáraként működtek. A napokban viszont olyan hírek láttak napvilágot, miszerint a MAOIH közgyűlése leváltotta a fenti vezetőket. A tegnap kiadott nyilatkozat szerint azonban az említett közgyűlés jogellenes volt, és az ott meghozott határozatok érvénytelenek.

Deutsch Róbert a Heti TV Pirkadat című műsorában

„Ebben az értelemben döntöttek a Hitközségre, a magyar kormányzatra és igazságszolgáltatásra is végleges kötőerővel bíró határozataikban az antwerpeni és a jeruzsálemi rabbinikus bíróságok, nevezetesen az antwerpeni Bes Din, valamint a jeruzsálemi Beth Din Tzedek. A Beth Dinek döntése egyértelmű a tekintetben is, hogy a 2023. február 22-re tervezett és aztán meg is tartott »közgyűlést« nem lehet megtartani, az azt összehívók és azon résztvevők többsége soha nem is volt jogszerűen tagja a MAOIH-nak. Mindebből az következik, hogy a MAOIH elnöke továbbra is Deutsch Róbert, ahogyan azt jelenleg a miniszter által vezetett nyilvántartás is tanúsítja”

– olvasható a nyilatkozatban.

Az ügyről írt korábbi cikkünk itt olvasható:

Vallási bíróság tiltása ellenére választottak új vezetést a MAOIH élére – Kibic Magazin

Többen az EMIH és az ortodoxok egyesítésének előkészítését látják a régi vezetőség lecserélésében. „Hitközségünk függetlenségét az utóbbi évek, hónapok során folyamatos, súlyos támadások érték egy nagyobb és nemzetközileg befolyásosabb zsidó szervezet részéről” – olvasható a Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitközség (MAOIH) Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben, amelyhez egy jeruzsálemi vallási bíróság (Bét Din) felfüggesztő és tiltó végzését is csatolták.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp