Eddigi legjobb évét zárta a Kozma utcai zsidó temető rendbetételén dolgozó szervezet

A Kozma Utcai Zsidó Temető Barátai tavaly egy közel hét hektáros területen több mint 20 ezer sírhoz tették szabaddá a hozzáférést.

Ez volt „minden idők legjobb éve” – idézi a Jewish Heritage Europe a Kozma Utcai Zsidó Temető Barátai elnevezésű szervezet január végén közzétett 2022-es évértékelő jelentését. A jelentés szerint a 2022-es évi munkálatok a nonprofit szervezet 2016-os működése óta elvégzett összes tevékenység 80 százalékát tették ki.

A szervezet a tavalyi évben kiterjedt takarítási munkálatokat végzett a hatalmas Kozma utcai zsidó temetőben, megtisztítva egy 6,85 hektáros területet, amely 21 873 sírt foglal magában.

Az 1891-ben alapított Kozma utcai zsidó temető a II. világháború óta eltelt évtizedekben az elhanyagoltságtól szenvedett, és egészen a közelmúltig területének több mint kétharmadát sűrű növényzet borította be. Ezen benőtt szakaszok rendbetételén dolgozik a szervezet, amely eddig 20 szakaszon tisztította meg a sírokat.

„Mostanra több mint 51 ezer síremlékhez nyertük vissza a hozzáférést” – áll a jelentésben.

„Az idén elért nagyszerű előrehaladással mostanra elértük a célunk mintegy harmadát. Még 33 szakaszunk van hátra, amelyek összesen mintegy 100 ezer sírt tartalmaznak.”

A Kozma Utcai Zsidó Temető Barátai idén egy helyett két munkáscsapatot tudott alkalmazni, így nagyobb területet tudtak megtisztítani. Elmondásuk szerint 2023-ra a cél az, hogy további 6,5-7 hektár területet kezeljenek, és szabaddá tegyék a hozzáférést további 21-23 ezer sírhoz.

Fiatalok teszik rendbe a Kozma utcai temető parcelláit – Kibic Magazin

Megérkeztek Magyarországra azok a külföldi önkéntesek, akik egy héten át segítenek a Kozma utcai zsidó temető állagmegóvásában. Képgaléria. Az önkéntesek megtisztítják a parcellákat a magasra növő gyomoktól, kicserélik az eltűnt vagy megrongálódott parcella-táblákat, és újrafestik a sorokat jelző köveket. A fiatalokat szerdán meglátogatta Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnöke és a szövetség alelnöke, Horváth József, írja a mazsihisz.hu.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp