Börtön is járhat a Siratófalnál szemérmetlenül öltözködőknek egy új törvényjavaslat szerint

Az ultraortodox Sasz párt beadványa továbbá megtiltaná a nőknek, hogy a Siratófalnál talitot, tfilint viseljenek, sófárt fújjanak vagy a Tórából olvassanak fel.

Az új törvényjavaslat szerint börtönbe kerülhetnek vagy pénzbírsággal sújthatók azok a nők, akik „szemérmetlenül öltöznek” a Siratófalnál, de akkor is ha csoportosan imádkoznak, illetve ha imakendőt (talit) viselnek, közölte a Jerusalem Post. A törvényjavaslat célja, hogy megakadályozza a Nők a Falnál csoport imádkozását a Siratófalnál, de sokkal szélesebb körű következményei vannak.

A törvényjavaslatot Arje Deri, az ultraortodox Sasz párt elnöke terjesztette elő, akit a Legfelsőbb Bíróság nemrég eltiltott attól, hogy miniszterként tevékenykedjen. A Siratófal-törvénynek nevezett beadványról várhatóan vasárnap szavaznak a törvényhozási ügyekkel foglalkozó miniszteri bizottság soron következő ülésén.

A törvényjavaslat szerint tilos lenne olyan vallási szertartás megtartása, amely nem felel meg „a helyi szokásoknak”. Tilos lenne továbbá a nőknek imaszíjtat (tfilint) viselni, sófárt fújni vagy tóratekercsből felolvasni. Ezen kívül pénzbírsággal vagy börtönbüntetéssel sújtanák azokat a férfiakat vagy nőket, akik nem öltöznek szerényen, vagy egalitárius imán vesznek részt.

A Sasz párt azt is javasolja, hogy a Siratófalnál a szokásokat a Főrabbinátusi Tanács és a Siratófal rabbija határozza meg. Aki megszegi ezeket az utasításokat, azt a helyszínről való eltávolítás, valamint hat hónap börtönbüntetés vagy 10 ezer sékel (nagyjából egymillió forint) pénzbírság fenyegeti.

A Sasz azért akarja a törvényjavaslatot a vasárnapi napirendre tűzni, mert a hírek szerint a kormány meg akarja kísérelni, hogy azt még február 16. előtt elfogadja, amikor is a Legfelsőbb Bíróságon tárgyalást tartanak egy folyamatban lévő fellebbezésről, amelyet több szervezet nyújtott be a kormány ellen, hogy engedélyezze a Siratófalnál az olyan helyeket, ahol nők és férfiak együtt imádkozhatnak.

Hogyan lett a Siratófal a zsidóság legszentebb helye? – Kibic Magazin

A Siratófalnál imádkozó zsidók látványa ma már úgyanúgy hozzátartozik Jeruzsálem városképéhez, mint a Sziklamecset aranykupolája vagy a Szent Sír-templom. Ez azonban nem mindig volt így. Nemrég emlékezett meg a világ zsidósága a jeruzsálemi szentély pusztulásáról. A tisa beáv, azaz áv hó kilencedikén megtartott gyásznap központi eseménye idén is a Siratófal előtti téren zajlott.

Uriel Busszo, a párt parlamenti képviselője elutasította a törvénytervezet miatti felháborodást. Busszo egy nyilatkozatában rámutatott, hogy a törvény nem tiltaná a rövid ujjú ruházatot, csupán „megfelelő öltözetet” ír elő, amely követelmény számos más állami intézményre is vonatkozik, beleértve a nem vallási intézményeket is. Busszo hozzátette, hogy csak az öltözködési kérdésre összpontosítani demagógia.

„Az ultraortodox politikusok meghiúsítják a Siaratófalnál a történelmi kompromisszum megvalósítását, és azt is követelik, hogy a Főrabbinátus ragadozóként monopóliumot kapjon ezen a szent helyen”

– mondta Gilad Kariv, a Munkapárt reform rabbi képviselője.

Kariv hangsúlyozta, hogy „ha Netanjahu azt akarja, hogy a zsidó nép államában börtönbe vetett nők képeit lássa, mert talittal imádkoztak, akkor nyugodtan terjessze elő ezt a botrányos törvényjavaslatot”.

A Nők a Falnál csoport is reagált a törvényjavaslatra: „A csoport tagjai továbbra is imádkozni fognak a maguk módján, ahogy azt az elmúlt három évtizedben tették”. Kiemelték, hogy

„ez a vészhelyzet ideje mindenki számára, aki értékeli a zsidó és demokratikus Izraelt, mindenki számára, aki fontos értéknek tartja a Siratófalat, mint az egész zsidó nép otthonának megőrzését”.

„Az a tény, hogy az izraeli kormány törvényen kívül akarja helyezni a Nők a Falnál imádkozását, és megtiltani zsidó férfiak és nők millióinak, hogy a saját módjukon imádkozzanak a Siratófalnál, botrány, és ezt nem fogjuk eltűrni.”

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp