Közérdekű munkára ítélnék a Dohány utcai zsinagógát levizelő fiatalokat

A fiatalok Hitlert éltették, szeméttel dobálták a zsinagógát. Később a Mazsihisz vendégül látta őket.

Tavaly május elsején hajnalban négy részeg fiatal megrugdosta a Dohány utcai zsinagóga kerítését, szemetet dobáltak az épület felé, náci karlendítéssel pózoltak, majd levizelték a zsinagóga falait.

Az esetet a Mazsihisz Biztonsági Szolgálata jelezte a rendőrség felé, a tetteseket a nyomozók két nap alatt megtalálták és előállították. A négy fiatal arra hivatkozott, hogy részegek voltak, és tettüket megbánták.

Később a Mazsihisz felajálotta nekik, hogy látogassák meg a Dohány utcai zsinagógát és az ahhoz kapcsolódó gettómúzeumot, nézzenek szembe azzal, hogy az általuk bemocskolt épület milyen jelentőséggel bír, és lássák meg, hogy a náci karlendítés milyen bűnökhöz társul.

A négy fiúból három élt is a lehetőséggel, és elment a zsinagógába. Ketten meglepő módon a fejükön hagyták a zsinagógában kapott papírkipát az utcán is. Így mentek végig a Síp utcán a Rákóczi út irányába.

Az ügyben most az I és XII. Kerületi Ügyészség azt indítványozta, hogy közérdekű munka elvégzése legyen a büntetésük, írja az ugyeszseg.hu.

Hitlert éltették, majd levizelték a Dohány utcai zsinagógát – Kibic Magazin

Az esetről videófelvétel is készült az egyik környékbeli lakás ablakából. Az Élhető Erzsébetváros nevű Facebook-csoportban jelent meg rövid videó, amely május elsején, hajnalban készült a Dohány utcai zsinagógánál. A videón négy részeg tinédzser látható, akik előbb hangosan Sieg Heil-t kiabált, miközben egy harmadik társuk a kezében tartott telefonnal fotózta őket.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp