Anticionista zsidók találkoztak az Iszlám Dzsihád vezetőivel

„Mi palesztin zsidók vagyunk, palesztin zászló alatt akarunk élni egy palesztin államban”, nyilvánította ki a Neturei Karta nevű csoport küldöttsége.

Az ultraortodox és anticionista Neturei Karta csoporthoz tartozó zsidók csoportja hétfőn érkezett Jeninbe, hogy meglátogassa a menekülttábort. A Palesztin Iszlám Dzsihád (PIJ) júdeai és szamáriai magas rangú vezetőjének, Bassam al-Saadinak az otthonában szálltak meg. A küldöttség tagjai találkoztak a PIJ vezető tisztségviselőivel, és kinyilvánították támogatásukat a palesztinok mellett, írja a jpost.com.

Emellett a Neturei Karta delegációja találkozott a Fatah párt főtitkárával, Ata Abu Ramilával és a PIJ vezetőjével, Maher al-Akhrasszal. A delegáció találkozott al-Saadi feleségével is, és megvitatták “a megszállási hadműveletek ellenére tanúsított állhatatosságát”. Azt mondták, hogy a menekülttábor meglátogatása azt jelképezi, hogy elutasítják az izraeli megszállást.

Nyilatkozatok mindkét oldalról

A csoport egyik tagja kijelentette: “Mi palesztin zsidók vagyunk, nem izraeli, hanem palesztin zászló alatt akarunk élni egy országban, ami a palesztin állam. Több száz évvel ezelőtt és a megszállás kezdete előtt éltünk együtt Jeruzsálem óvárosában, és nem volt különbség a zsidók és a muszlimok között Mindannyian egy apától, Ábrahámtól származtunk, és boldogan éltünk együtt.

“Később jöttek a cionisták, és nyomást gyakoroltak arra, hogy elszakítsanak minket, de mi ezt elutasítjuk. Békét akarunk, és nem a rasszista izraeli törvényt, amely veszélyt jelent a zsidók és a muszlimok életére. Nem számít, mennyi idő telik el, továbbra is kitartunk álmaink és közös céljaink mellett. Palesztinát akarjuk fővárosával, Jeruzsálemmel és a Palesztin Hatósággal, hogy boldogan élhessünk.”

Abu Ramila, a Fatah pártfőtitkára felszólította az ultraortodox zsidó csoportot, hogy folytassák a küzdelmet és tárják fel a megszállás bűneit, mind az izraeli zsidó közösségen belül, mind világszerte.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp