A zsidó emberek igaz barátjaként emlékeznek XVI. Benedekre

A 95 évesen elhunyt nyugalmazott pápa tovább haladt a megbékélés és a világ zsidóságával épített barátság útján.

A zsidó emberek igaz barátjának nevezte az elhunyt egyházi vezetőt az Amerikai Zsidó Bizottság. A szervezet szombaton kiadott közleménye szerint XVI. Benedek tovább haladt a megbékélés és a világ zsidóságával épített barátság útján, amelyre elődje, II. János Pál lépett.

XVI. Benedek pápa Riccardo Di Segni rabbival beszélget a római zsinagógában tett látogatása alkalmával

Az amerikai zsidóság vezető szervezete emlékeztetett arra, hogy Benedek lerótta kegyeletét Auschwitzban az antiszemitizmus áldozatainak emléke előtt, valamint az antiszemitizmust Isten és ember ellen való bűnnek nevezte.

XVI. Benedek pápa 2006-ban kereste fel Lengyelországban az auschwitzi koncentrációs tábort, és helytelenítette a népirtást.

„Egy ilyen helyen kudarcot vallanak a szavak, csak a döbbent csend és az Istenhez kiáltás van”

– mondta. 2009-ben Izraelbe látogatott, ahol részt vett a Jad Vasem holokauszt-emlékmúzeumban tartott megemlékezésen.

Elődjéhez, II. János Pálhoz hasonlóan XVI. Benedek is pápasága egyik törekvésévé tette a közeledést a zsidókhoz. Első hivatalos tevékenysége pápaként egy levél volt, melyet a római zsidó közösséghez intézett. II. János Pál után ő volt a történelemben a második pápa, aki belépett zsinagógába.

2011-es, Názáreti Jézus című könyvében átfogóan felmentette a zsidó népet Krisztus halála miatt, bibliai és teológiai magyarázatot adott arról, hogy miért nincs a Szentírásban alapja annak a gondolatnak, amely a zsidó nép egészét teszi felelőssé Jézus haláláért. (MTI)

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp