Nyolc zsidó zenész nyolc slágere hanuka nyolcadik napjára

A Foo Fighters frontembere, Dave Grohl immáron harmadik éve jelentkezik hanukai különkiadással, amelyben zsidó zenészek slágereit dolgozza fel. Ezúttal élőben, sztárvendégekkel.

A Foo Fighters énekes-gitárosa és a Nirvana korábbi dobosa, Dave Grohl és a zenei producer Greg Kurstin 2020-ban kezdték el a Hanukkah Sessions elnevezésű projektjüket, amelyben a pop és a rock zene zsidó csillagainak egy-egy dalát dolgozzák fel. Hanuka nyolc napjára időzítve az egyes videók megjelenését.

Pink

A projekt annyira sikeres lett, hogy egy évvel később, sőt idén is folytatták. Ebben az évben azonban annyi lett a különbség az előzőkhöz képest, hogy a mostani haunkai különkiadást egy élő koncert keretében rögzítették, ahol sztárvendégek adták elő, sokszor a saját dalukat.

Az első sorozatban Beastie Boys, Drake, Mountain, Peaches, Bob Dylan, Elastica, The Knack és a Velvet Underground dalai szerepeltek, míg a másodikban Lisa Loeb, Ramones, Barry Manilow, Van Halen, Amy Winehouse, Billy Joel, Clash és Kiss számai kerültek az ünnepi terítékre.

Idén az első napon a több zsidó taggal is rendelkező Blood, Sweat & Tears zenekar 1968-as Spinning Wheel című slágerével nyitott a Hanukkah Sessions. A dalt a videóban a producer, forgatókönyvíró Judd Apatow énekli, aki többek között a Ne szórakozz Zohannal! című klasszikus írásában is oroszlánrészt vállalt.

Hanuka második napján Pink énekelte el az ünneplő tömegeknek, hogy Get The Party Started!

Hogy a harmadik napon már a brit 10cc együttes 1976-os The Things We Do For Love című dalát hallgathassuk meg az amerikai Inara George előadásában.

A negyedik gyertyához Grohl lánya, Violet ragadt gitárt és adja elő Janis Ian 1975-ös At Seventeen című dalát. Violet Grohl egyébként már a tavalyi Hanukkah Sessions-ben is részt vállalt Amy Winehouse egyik slágerének eléneklésével.

Ötödiknek Beck érkezett E-Pro című dalával, amely előadásában George és még pár kissrác is segédkezett. Az anyai ágon zsidó gyökereket magáénak tudó Beck elmondása szerint úgy nőtt fel, hogy otthon mindig megünnepelték a jeles zsidó napokat, így a hanuka sem idegen a számára.

Karen O az egyetlen nem-zsidó tagja a Yeah Yeah Yeahs zenekarnak, ennek ellenére hatalmas lelkesedéssel lépett fel Grohl és Kurstin hanukai projektjében, ahol a hatodik napon az együttes Heads Will Roll című számát énekelte el.

A hetedik videóban a kanadai Rush 1980-ban megjelent The Spirit of Radio című klasszikusa hallható az amerikai színész-zenész Jack Black előadásában. A Rush énekesének, Geddy Lee-nek az édesanyja lengyel zsidó holokauszt-túlélő, akinek személyes történetére a zenekar a Red Sector A című dallal emlékezett meg. De ha már édesanyák: Jack Black anyukája, Judith Love Cohen villamosmérnökként olyan projekteken dolgozott, mint az Apollo űrprogramon vagy a Hubble Űrteleszkóp.

Hanuka utolsó napjára sem maradunk sláger nélkül. Ezúttal maga Dave Grohl énekli el Randy Newman 1983-as I Love L.A. című dalát.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp