Gyerekként megvédte a társát, akit lezsidóztak, pedig akkor még nem is tudta, hogy ő maga is zsidó származású.
“Apu úgy nevelt, hogy az ember álljon ki az elesettek, a kisebbség, az elnyomott mellett. Álljon ki azokért, akik erre rászorulnak” – mesélte Rónai Egon a Story-nak adott interjúban annak kapcsán, hogy megvédte az egyik osztálytársát, akit a többiek lezsidóztak.
“Én nem is tudtam, én is zsidó vagyok. Amikor otthon ezt elmeséltem, apu büszke volt rám, és azt mondta: „Jól csináltad, kisfiam!” – tette hozzá a műsorvezető.
Az édesapjáról elmondta, a háború alatt elvitték az ukrán–magyar határhoz munkaszolgálatra, onnan három társával megszökött, Kaposváron elbújt egy vizes hordóban. Az apja túlélte, de a három társát a nyilasok megölték.
“Borzalmas emlékek, amikkel együtt kellett élnie” – mondta Rónai Egon.
Az édesapja 18 éves korában halt meg. Rónai Egon egyedül maradt az édesanyjával és a nagymamájával, és innentől kezdve neki kellett családfőként helytállnia.
“Minden bizonnyal akkor tanultam meg, amit ma is jól hasznosítok a saját családomnál: történjék bármi, két lábon kell állnom, talpon kell maradnom, nem omolhatok össze semmitől.”
Gyerekeivel és feleségével (Fotó: Nagy Zoltán/fotocentral.hu)
Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!
A Kibic Magazin a felhasználói élmény fokozása érdekében sütiket alkalmaz. A honlapunk használatával tájékoztatónkat tudomásul veszed. ElfogadomBővebben
Privacy & Cookies Policy
Privacy Overview
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.