Ceglédre kerül Tony Curtis zsebórája

Az amerikai színészlegenda mindig is büszke volt magyar származására.

Egy arany zsebórát adományozott a minap a ceglédi Kossuth Múzeumnak Dr. Túri József és családja, melyet Zakar József igazgató vett át. Az óra eredeti tulajdonosa a világhírű filmszínész, producer, író, Tony Curtis (1925-2010) volt – jelentette be az intézmény.

A múzeum arról is beszámolt, hogy az ikonikus tárgyat Tony Curtis hagyatékából vásárolta meg 2013-ban dr. Túri József, akit – családtagjaival együtt – hosszú évtizedek óta, szülővárosát gazdagító polgárként is ismernek Cegléden. Mostani adományát szintén a város iránti tisztelet motiválta, írja a szoljon.hu.

A zsebóra már 2023-ban látható lesz a Kossuth Múzeumban.

Tony Curtis, az amerikai színészlegenda, büszke volt magyar származására. Többször járt Magyarországon, és adományokkal támogatta a magyar zsinagógák, illetve zsidó temetők megújítását. Elment Mátészalkára is, ahonnan a szülei kivándoroltak az Egyesült Államokba.

Tony Curtis lánya, Jamie Lee Curtis szintén járt Magyarországon, amikor tavaly Budapesten forgatott. Ellátogatott több fővárosi zsidó emlékműhöz és jár Mátészalkán is, ahol vállalta, hogy támogatja a helyi zsinagóga felújítását.

Jamie Lee Curtis segíteni fogja a mátészalkai zsinagóga felújítását – Kibic Magazin

Tony Curtis lánya ellátogatott abba a városba, ahonnét annak idején nagyszülei kivándoroltak az Egyesült Államokba. Az amerikai színésznő már egy ideje Budapesten forgat, korábban már ellátogatott a Cipők a Duna-parton holokauszt-emlékműhöz, illetve a Dohány utcai zsinagógába, amelyet annak idején, édesapja, Tony Curtis is segített felújítani.

 

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp