Krav Maga kurzus a kecskeméti zsidó hitközség imatermében

A tanfolyam célja az önvédelem, vagyis az, hogy ne váljunk áldozattá.

60 fő érkezett az első alkalomra az ország különböző részeiről, Nyíregyházától, Budapesten és Kaposváron át, egészen a helyi, kecskeméti érdeklődőik a zsidó hitközség imatermébe. Itt Kiss Zsolt vezetésével tanulhattak a Krav Maga alapjairól, írja a hiros.hu.

Kiss Zsolt 1995-től dolgozik abiztonsági szakmában. Előtte is próbált már különböző küzdősportokat, de egyik sem volt az, ami annyit tudott volna nyújtani a számára, mint a Krav Maga.

2016-2017 környékén felmentését kérte a mesterétől, ahol 2003 óta tanult, és önálló csoportot alapított az Izraelben és más területeken megszerzett tudásra építve.

Kiss Zsolt szerint a Krav Maga nem sport, hanem egy összetett gyakorlati alapokon nyugvó önvédelmi rendszer.

A legfontosabb az elkerülés, hogy könnyen és gyorsan felismerjük azokat a helyzeteket, amiket el kell kerülnünk. Mindehhez egy olyan fizikai és mentális felkészültségre is szükség van, amivel jó eséllyel ki tud szabadulni az egyén egy szorult helyzetből. A lényeg tehát, ne váljunk áldozattá!

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp