Telkes Mária méltatlanul keveset emlegetett, kiváló magyar tudósnő volt, akinek a munkája a mai napig hatást gyakorol a világ energiatermelésére.
Telkes Mária 1900. december 12-én született Budapesten, egy bankigazgató nyolc gyermeke közül a legidősebbként. Apai ágon zsidó családjuk volt, nagyapja Telkes Simon miniszteri főszámtanácsos, a Központi Névmagyarosító Társaság elnöke volt, és könyvet is írt a névmagyarosításról. Ő maga Rubinról magyarosította Telkesre a családi nevet.

Az asszimilálódó zsidó család már a Sophianum katolikus leánygimnáziumba adta az unokát, Telkes Máriát, aki 1920-ban kezdte meg tanulmányait a budapesti Tudományegyetemen, matematika-fizika szakon. 1924-től már Amerikában élt, és egy idő múlva a munkássága leginkább a napenergia felhasználása köré összpontosult.
1934-ben a The New York Times a korabeli Amerika tizenegy legsikeresebb nője közé választotta, kik között ő volt az egyetlen tudós.
2012-ben posztumusz választották be Steve Jobs-szal és Gábor Dénes fizikussal egyidőben a Feltalálók Nemzeti Dicsőségcsarnokába (National Inventors Hall of Fame).
A világ tehát számontartja, mi magyarok mégis alig tudunk róla valamit.
Telkes Mária élete során 20 szabadalmat hozott létre, több mint száz tudományos publikációja jelent meg, tizenkét nemzetközi kitüntetést (köztük az Amerikai Tudományos és Kutatás-fejlesztési Hivatal díja) nyert el.
Nem alapított családot. Kilencvenöt évesen – hetven év után – tért haza, és ebben az évben halt meg, 1995-ben Budapesten.
-
Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!