Egy budapesti zsidó család hol tragikus, hol humoros rendszerváltás utáni életébe pillanthatunk bele Hidas Judit Nem vagy többé az apám című új regényében, ahol szó esik a zsidó ünnepek újrafelfedezése körüli ügyetlenkedésekről egy olyan családban, ahol a kommunizmus alatt ateistaként nőttek fel generációk. A regényt nemrég díjazta a Firgun Zsidó Kulturális Alapítvány.
Kemény könyvcím, nem hagyja érintetlenül az olvasót. Ez volt a cél?
Ha úgy érted, hogy hatással legyen az olvasóra, akkor igen. Ez egy generációs történet, és azért lett ez a cím, mert manapság sokan küzdenek a hozott mintákkal, azzal, hogyan tudnának a családi örökségen változtatni, és a szülőkhöz fűződő kapcsolat ebben a kérdésben megkerülhetetlen. De ez nem jelenti azt, hogy ez a szakítás a regény végkicsengése is…. Bármire is bukkanunk a múltban, a szülő-gyerek kapcsolatot nem lehet végérvényesen elvágni.
A történet a rendszerváltás idején kezdődik, ekkor válik kamasszá, a főszereplő, Eszter. Átéli azokat a pillanatokat, amikor még úgy tűnik, minden jó irányba változhat, majd az olvasó nyomon követheti a csalódásokat is. A könyv mintha arra keresné a választ, milyen minták működtek és működnek ennek a sok csalódásnak a hátterében.
Szerettem volna megmutatni, hogyan lehet egy teljesebb élet felé elindulni egy nehéz gyerekkor után, másrészt pedig azt, hogy ennek a diszfunkcionális mikrokörnyezetnek mennyiben van köze ahhoz, ahogyan a magyar társadalom működik.
Sok fontos témát érint a könyv, ezek közül az egyik a zsidó identitással kapcsolatos. Eszter egy budapesti zsidó családban nő fel, és a rendszerváltás idején sok más családhoz hasonlóan keresni kezdik a gyökereiket. Mennyire látod sikeresnek az elmúlt harminc év magyar zsidó reneszánszát?
Budapesten nagyon sokszínű a zsidó élet, ami a kulturális és a vallási programok mennyigét illeti. Ezt a kormányzat is mindig hangsúlyozza, amikor szóba kerül az antiszemitizmus.
A probléma inkább ott van, hogy a zsidó élet nagyon felülről irányított. Állami és külföldi támogatásokra épül főként, és nem a közösségi igények teremtik meg.
Ez talán idővel változik majd, de emiatt sok minden nem tud haladni a korral, nehéz változásokat alulról kezdeményezni. A vallási élet nehezen újul meg, ezért nehezen is megközelíthető a hétköznapi ember számára. Ettől sok zsidónak ambivalens kapcsolata van a saját identitásával, mint ahogy a regényben szereplő családnak is. Akarnak valahova tartozni, de mégsem egyszerű érzelmileg elköteleződni.
Mindig nehezebb mindezt mesterséges körülmélnyek között elérni. Mármint újraépíteni egy szétrombolt, hagyományát veszített közösséget.
Persze, ez így van. De ezt hiába tudja az egyén, attól még nem biztos, hogy meg tud ezzel barátkozni.
Fontos látni még a mai szekuláris magyar zsidók jelentős részénél működő mély ellentmondást. Egyrészt azt hangsúlyozzuk, hogy a származás, a vallás nem számít, másrészt nagyon is figyeljük, kik a zsidók, akikkel egyfajta sorsközösséget tudunk vállalni.
De kérdés, miféle sorsközösség ez, ha egyszer nem is tudjuk pontosan meghatározni, mik vagyunk valójában. Ezzel küzdenek a regény szereplői is, és ez személy szerint nekem is nagy dilemma.
Nagyon szórakoztató és egyben jellemző, ahogy visszaköszönnek azok az ügyetlenkedések, ahogy sok család próbálta például az ünnepeket újraéleszteni, vagy például ahogy a nagyszülők kiborulnak attól, hogy a következő generáció újra keresi a kapcsolatot a zsidósággal.
A zsidó identitás felszámolására a szocializmus tette fel pontot a nácik után. Egyrészt érthető, hogy sok magyar zsidó gondolta úgy, ha eltagadják a származásukat, akkor nem történhet meg újra a holokauszt, másrészt ez csak tabusításhoz vezetett. Ez jelenik meg a regény szereplőinek viselkedésében is, például amikor a nagymama azzal vádolja a lányát, hogy egy zsidó ünnep megtartása már a zsidósággal való kérkedést jelenti.
Már maga ez a gondolat is hajmeresztő, hiszen azt jelenti, hogy te akkor vagy jó, szerethető, elfogadható, ha belesimulsz a többségbe. Ez a szemléletmód maga a tömény rasszizmus.
Fontos szála a regénynek, hogyan tudunk együttélni a rasszizmus különféle formáival. A Nem vagy többé az apám egy része egy református iskolában játszódik, ami a könyvben egy elég előítéletes közeg, de ez nem elsősorban a zsidókat, hanem a cigányokat sújtja. De egyfajta előítéletesség jellemző egy-egy zsidó szereplőre is a Nem vagy többé az apámban, persze nem csak rájuk…
Azt látom, hogy sok zsidó, aki liberálisnak vallja magát, ugyanolyan előítéletes, mint amit a keresztények szemére szoktunk vetni. És nincs bennük semmiféle reflexió ezzel kapcsolatban.
Nagy különbség viszont, hogy mi kisebbségben vagyunk, kevesebb eszközünk van az önvédelemre, és finoman szólva nekünk elég konkrét negatív történelmi tapasztalataink is vannak.
De ettől még a hétköznapokban ez is önellentmondás: hogy vallja valaki magát liberálisnak, ha közben hidegrázást kap attól, hogy a más vallásúak büszkék a saját vallási identitásukra? Ez egy kibeszéletlen probléma, ami nem hinném, hogy a mélyben változott.
Csak most nem jut a felszínre, mert egy keresztény kurzus hatalmon Magyarországon, amelyik agyonhangsúlyozza a magyarságát és a keresztényi hovatartozását. De mi lesz később, amikor a másik oldal jut hatalomra? Szitokszó lesz kimondani azt, ha valaki keresztény? Engem ezek a szélsőségek elkeserítenek.
Pillanatnyilag reménytelennek látom, hogy ne radikalizálódjon a közbeszéd, bárki legyen is hatalmon. A könyv főszereplője is egyfajta középutat, valami normális életet keres, ahol a politika nem mérgezi állandóan a hétköznapokat.
Kapcsolódó cikkünk:
-
Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!
