Dávid-csillagba fonódó horogkeresztet posztolt az antiszemita rapper

Kanye West fiókját ezért újfent felfüggesztette a Twitter.

A Twitter ismét felfüggesztette a Ye művésznéven szereplő, korábban Kanye Westként ismert rapper fiókját, a közösségi médium erőszakra való felhívásra vonatkozó szabályának megsértése miatt. Az előadó ellen pénteki hatállyal azután lépett a közösségi platform, hogy horogkeresztet és Dávid-csillagot egyszerre ábrázoló bejegyzést tett közzé, az „utolsó bejegyzés” megjegyzést hozzáfűzve.

Elon Musk, a Twitter tulajdonos-vezérigazgatója megerősítette az intézkedést, amihez hozzátette, hogy a legjobb szándéka szerint járt el, de az énekes ismét megsértette az erőszakra való felhívás elleni szabályt, így a fiókot felfüggesztik.

Kanye West a közelmúltban több alkalommal tett közzé antiszemita tartalmú bejegyzéseket. Október elején egyik megnyilvánulása után a közösségi médiaszolgáltató már fellépett ellene, majd október végén – még mielőtt Elon Musk a vállalat tulajdonosává vált – ismét elérhetővé tette a fiókot.

A művésszel szélsőséges megnyilvánulásai miatt megszakította az együttműködést eddigi ügynöksége, és az egyik nagy sportszergyártó is felbontotta reklámszerződését.

Izraeli popsztár különleges ruhájával hívta fel a figyelmet az antiszemitizmusra az MTV-gálán – Kibic Magazin

Noa Kirel Dávid-csillagokat, cháj-medálokat és a zsidózásairól elhíresült Kanye West arcát is magára öltötte a düsseldorfi eseményen. Noa Kirel vasárnap ötödik alkalommal nyerte el az MTV Europe legjobb izraeli előadónak járó díját. Mégis a díjátadó ünnepségen viselt ruhája volt az, amiről mindenki beszélt.

Elon Musk, aki október végén vált a közösségi médiaoldal tulajdonosa, többször világossá tette, hogy a szólásszabadságot szeretné visszaállítani az oldalon, de ez nem jelenti az „elérhetőség szabadságát”, amit úgy magyarázott, hogy, aki megsérti a szabályokat, azt elérhetetlenné teszi a médiumon.

A Twitter vezetője pénteken a médium tartalomszabályozási gyakorlatáról is tárgyalt Emmanuel Macron francia elnökkel. Szerdán az Európai Unió digitális politikáért felelős biztosa, Thierry Breton hívta fel Elon Musk figyelmét arra, hogy cégének többet kell tennie annak érdekében, hogy megvédje felhasználóit a gyűlöletbeszédtől, hamis információktól és egyéb káros tartalmaktól annak érdekében, hogy megfeleljen az Európai Unió jövőre hatályba lépő, új digitális szabályozásának.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp