A magyar holokauszt-túlélő úri szabó, aki elnököket és sztárokat öltöztetett

A 103 éves korában elhunyt Steven Salent semmi sem bosszantotta fel jobban annál, mint egy nagyhatalmú férfi rossz öltönyben.

„Ez az öltöny borzasztóan áll!”

– emlékezett vissza lánya, Elayne Landau, ahogyan többször is a tévére kiabált. „Hogy fogják így megválasztani? Elayne, küldj neki egy levelet.” Ő pedig diktálta: „Nézlek a tévében. Ez az öltöny borzalmasan áll. Úgy nézel ki, mintha féloldalas lennél. Gyere el hozzám!”

Néha, emlékezett vissza Landau egy interjúban, még a levelet is elküldte. És néhányszor jött is udvarias és barátságos válasz.

A 103 éves Salen november 23-án halt meg egy New York-i kórházban. Holokauszt-túlélő volt, a háborús időkben feketéző, majd miután New Yorkba került, hírnevet szerzett magának mint a befolyásos emberek öltöztetője -– „szabó”, ahogy a családja fogalmazott –, és 95 éves koráig dolgozott.

Salen szeretett beszélni azokról a lehetőségekről, amelyeket ez az ország adott neki, de mint sok túlélő, ő sem kezdett el beszélni a borzalmakról, amelyeknek tanúja volt és amelyeket elszenvedett, csak élete végén -– az ő esetében a 90-es éveiben.

Gyermekeinek és unokáinak szívesen mesélt az ügyfeleiről és arról, hogy mit tervezett, hogy jól nézzenek ki – emlékezett vissza unokája, Rachel Landau Fisher. Egyszer meglátott egy régi fényképet, amelyen egy férfi állt az aszfalton, trimmelt szürke kabátban. Salen azt mondta, hogy ő készítette a kabátot.

A fényképen Richard Nixon elnök volt látható, amint kezet fog Csou En-laj kínai miniszterelnökkel Pekingben, ami egy történelmi jelentőségű látogatás nyitánya volt, amely feloldotta az amerikai-kínai kapcsolatokat.

„Unokái, Jake, Sofia, Rachel és Sam élvezték a sok történetet, köztük a kedvencét, amikor egy maffiózó ügyfele egy ruhapróba alkalmával alsóneműben találta J. Edgar Hoover FBI-igazgatót” – írta visszaemlékezésében unokája, Landau Fisher.

A queensi Bayside-on lévő otthonában őrizte karrierjének emlékeit: kézzel írt bejegyzéseket évtizedeken átívelő főkönyvekbe, köztük olyan nevekkel, mint Nixon és külügyminisztere, Henry Kissinger. Egy bekeretezett 1980-as csekk Gerald Ford korábbi elnöktől 3170 dollárról. Gerald Ford nyakkendőcsipesze. Kissinger Fehér házi évek című visszaemlékezésének egy keményfedeles, érintetlen példánya, a következő felirattal: „Steve Salennek, aki majdnem szalonképessé tett”. Egy 2000-es ügyféllista, amelyen olyan nevek szerepelnek, mint Hearst és Scorcese.

„Martin Scorsese volt az egyik utolsó ügyfele” – mondta Elayne Landau a filmrendezőről. „Ahogy Harvey Keitel is az volt.”

Salen régi vágású, szájról szájra terjedő szabó volt, aki a New York-i Fifth Avenue-n lévő FL Dunn-nál kezdett dolgozni, hogy végül egy saját, egy egész emeletet elfoglaló műterme legyen a Madison Avenue és az 53. utca sarkán, a város divatnegyedének szívében.

Salen nem mesélt a gyermekeinek az Egyesült Államokba érkezése előtti életéről, hacsak nem kellett megmagyaráznia, hogy a szenvedés milyen nyomokat hagyott a testén.

„Elmesélte a történetet, hogy legnagyobb csodálkozására hogyan csavarta le a megfagyott lábujjait, és még csak nem is érezte” – írta gyászbeszédében Elayne Landau, felidézve azt az időt, amelyet apja az orosz fronton a náci háborús gépezet rabszolgájaként töltött. „Láttuk a lábát, ezért valamit el kellett mondania erről.”

„Holokauszt-túlélő volt, de bármennyire is formálta ez az élmény azt, aki volt, nem akarta, hogy ez határozza meg”

– írta. „Megértettem ezt, mert egy menekültek közösségében felnőve nem tettük fel ezeket a kérdéseket, és az emberek többnyire nem is ajánlották fel. Az embereknek tovább kellett lépniük.”

Aztán a kilencvenes éveiben elkezdett megnyílni, és Elayne Landau lehetőséget látott arra, hogy közel kerüljön ahhoz az apához, aki az egész gyermekkorát munkával töltötte.

„Gyakran megjegyezte, nem tudja elhinni, hogy megcsinálta” – írta gyászbeszédében. „És elkezdett beszélni róla. Sajnos ekkorra, jóval a kilencvenes éveiben, már nem sok konkrétumra tudott visszaemlékezni. De Rachel és én az évek során feljegyzett néhány visszaemlékezés segítségével össze tudtuk rakni a történetének körvonalait.”

Salomon Zoltán néven 1919-ben született az akkor éppen Csehszlovákiához tartozó Hársfalván, Kárpátalján. 1939-ben, amit később élete legszebb éveiként jellemzett, az Amerikai Joint által működtetett szakiskolában tanult szabónak.

Aztán megérkeztek a nácik, és deportálták Salent, aki soha többé nem látta szüleit és 11 testvére közül hetet. Az oroszok 1943-ban szabadították fel. „Elmesélte, hogy az orosz katonák hogyan adtak a zsidóknak fegyvert, hogy lőjék le német fogvatartóikat” – emlékezett vissza Elayne Landau. „Azt mondta, hogy néhányan meg is tették.”

Belépett a csehszlovák hadseregbe, és ellátó őrmester lett, ami éles üzleti érzéket igényelt a feketepiacon való alkudozáshoz. Egyik feketéző társának volt egy unokatestvére, Frantisca, aki 18 éves volt; ő és Salen három héten belül összeházasodtak. 1949-ben érkeztek New Yorkba, és Salen szinte azonnal munkát kapott szabóként.

Felesége, aki az amerikai Frances nevet vette fel, megelőzte őt, akárcsak fia, Jeff, a hetvenes évek egyik meghatározó punkzenekarának, a Tuff Dartsnak az alapítója, aki 2008-ban szívrohamban halt meg. Lánya, Elayne, veje, Matthew Landau, menye, Diana Salen és négy unokája maradt utána.

„Ő tényleg azt akarta, hogy az amerikai élete határozza meg”

– mondta Elayne Landau. „Annyira hálás volt azért, hogy itt van, hogy soha nem tudott semmi rosszat mondani Amerika ellen.” (JTA)