Az ultranacionalista, arabellenes Ben Gvir lesz a feje az izraeli titkosszolgálatoknak

Megállapodott a szélsőjobboldali Zsidó Hatalom párttal a Benjamin Netanjahu vezette Likud, miután november elején megnyerte az izraeli választásokat.

Az egyelőre írásban még nem rögzített megállapodás szerint a 73 éves Netanjahunak meglesz a törvényhozásban a többsége a hatalomba való visszatéréshez, és koalíciós partnere, a meglehetősen ellentmondásos Itamar Ben-Gvir kerül a nemzetbiztonsági tárca élére, vagyis ő felelhet a titkosszolgálatok működéséért, írja a telex.hu a BBC-re hivatkozva.

A BBC emlékeztet, hogy Ben-Gvir ultranacionalista, szélsőségesen arabellenes politikus, rasszista kijelentései miatt bíróság is elítélte. A politikus az ultranacionalista Meir Kahane követője volt, akinek szervezetét – miután egyik tagja egy hebroni mecsetben 29 palesztint mészárolt le – betiltották Izraelben, és az Egyesült Államok is terrorszervezetnek minősítette azt.

Ben-Gvir 2021 óta igyekezett relatíve mérsékelt hangot megütni, de ez a „mérsékelt hang” csak azt jelenti, hogy korábbi nyílt rasszizmusát burkolt rasszizmusra cserélte le (az arabozás helyett például terroristázik).

Idén nőtt a feszültség az izraeliek és a palesztinok között. Izraeli katonai akciók zajlottak a palesztin fegyveresekkel és civilekkel szemben a megszállt Ciszjordániában. Ezen kívül a palesztinok által elkövetett erőszakos akciók száma is a 2015-ös „kések intifádája” óta nem látott szintre emelkedett.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp