Magyar házaspár kapott posztumusz Világ Igaza kitüntetést

Turóczy Lajos és Irén 1944-ben a nyilasok elől bújtattak el egy hat éves zsidó kislányt és édesanyját.

Turóczy Lajos és Turóczy (Gruber) Irén 1944-ben egy budai bérházban bújtatták el az akkor hat éves Friedmann Ágnest és édesanyját. Ágnes a háború után Venezuelában telepedett le, ott született fia, Andres Carciente, aki 2020-ban egy régi képeslap nyomán bukkant rá édesanyja és nagymamája megmentőire.

A Thuróczy házaspár

A Turóczy házaspár mindkét tagja ekkora már meghalt ugyan, de unokáik jelentkeztek a venezuelai férfi hirdetésére. Turóczy Lajos és Irén posztumusz megkapták a Világ Igaza kitüntetést és Bátorságért érdemjelet, amelyet kedden Pintér Sándor belügyminiszter és Jákov Hadasz-Handelszman, Izrael magyarországi nagykövete adott át Budapesten. Az elismerést az unokák, Turóczy Péter, Éva és Attila vették át az MTI tudósítása szerint.

Pintér Sándor belügyminiszter az ünnepségen arról beszélt, a Világ Igaza cím adományozása az élet ünnepe, az emberiség győzelme a gonosz felett. Emlékeztetett rá: a vészkorszakban még nem volt társadalmi igény a kirekesztés elleni közös fellépésre, azonban ezt ma már törvényben rögzített értékként védjük.

„De a saját életük kockáztatásával mások életét megmentő bátor hősön tettei nélkül ez nem lenne természetes”

– jegyezte meg.

Pintér Sándor belügyminiszter és Jákov Hadasz-Handelszman izraeli nagykövet átadja a Bátorságért érdemjel és a Világ Igaza kitüntetéseket Turóczy Évának, Péternek és Attilának (Fotó: MTI/Illyés Tibor)

Jákov Hadasz-Handelszman nagykövet arról beszélt, az antiszemitizmus még napjainkban is élő, mérgező folt az európai kontinens lelkén és az egész világban és „továbbra is könyörtelenül és folyamatosan harcolnunk kell ellene, hiszen ez a kötelességünk”.

Magyar holokauszttúlélő és az őket megmentők utódai találtak egymásra 76 év után – Kibic Magazin

Az embermentő Thuróczy házaspár sosem jelentkeztek elismerését, azt mondták, nem ezért tették, hanem az emberség miatt. Viszont posztumusz, 2021-ben Világ Igaza díjat kaptak. A magyar származású, Venezuelában született zongoraművész Andres Carciente, 2020 nyarán egy képeslap segítségével talált rá édesanyjának és nagymamájának megmentőire, akik a vészkorszakban egy budai bérházban bújtatták őket.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp